Categories: Hírek

Autófeltörésből taxisrablás

Kétezerért bunyózott a tettes

 

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki szerda hajnalban feltört egy Csepelen parkoló taxit, majd az őt tetten érő tulajdonost meg is támadta – írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett gyanúja miatt indított eljárást egy szabolcsi férfival szemben, aki a gyanú szerint 2021. október 19-én hajnalban betörte egy parkoló taxi egyik ablakát Csepelen, majd a járműből 2000 forintot vett magához.

Az autó beriasztott, amit annak tulajdonosa észrevett, így a kocsijához sietett és kérdőre vonta a tetten ért tolvajt. A rendelkezésre álló adatok szerint a gépkocsifeltörő ekkor megpróbálta megütni a sértettet, egy üveget is felé dobott, megfenyegette, majd megpróbált elfutni, de a járőrök a helyszín közelében elfogták.

B. Rolandot a rendőrök a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók rablás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: rendőrség

OldB

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

8 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

8 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago