Categories: Hírek

Magyar fejlesztésű elektromos buszt mutattak be

Négy év vagy 300 ezer kilométer a garancia

 

Magyar és szingapúri mérnökök által közösen fejlesztett tisztán elektromos meghajtású buszokat mutattak be Ráckevén. A Goldi Mobility Kft. által prezentált GOLDiON E9 és GOLDiON E12 az első olyan járművek, amelyek (részben) magyar ötletekből születtek – írja a villanyautosok.hu.

A cég szerint az elektromos buszok terén hazánk jelenleg nemzetközi szinten rosszul áll, ám a klímaegyezményben rögzített szén-dioxid-kibocsátás csökkentéshez elengedhetetlen a tömegközlekedés megtisztítása, ehhez pedig teljesítményben és minőségben is magas színvonalat képviselő, ár-érték arányban is élmezőnyben lévő járművekre van szükség.

Kovács Ferenc, a cég tulajdonosa elmondta, hogy 300 ezer kilométerig és négy évig garanciát nyújtanak díjmentes szervizzel, ez idő alatt az üzemeltetőnek egy fillérjébe sem kerül az alkatrészek cseréje, javítása, amibe a gumiabroncsokon kívül minden alkotóelem beletartozik. Szerinte a vásárlók számára ez négymillió forint árelőnyt jelent buszonként az eddig is alacsony árhoz viszonyítva.

Az állami támogatás igénybevétele nélkül fejlesztett 8,5 méter hosszú GOLDiON E9, és a 12 méteres Goldion E12 kapcsán elhangzott, hogy hatótávolságuk 310 kilométer, kétéves garanciával rendelhető hozzájuk 120 kW-os töltőberendezés, valamint a legkorszerűbb technológiai megoldásokkal vannak felszerelve az alumínium karosszériától a digitális műszerfalon át a biztonságot nyújtó belső térig.

Mindkét busz teljesítménye 245 kW, ám az E12 több mint 5 tonnával nehezebb az E9-nél, így nagyobb aksit is kapott: 347,6 kWh a 268,7 kWh helyett. Az aksit a kínai CATL szállítja.

A Goldi Mobility azt is elárulta, hogy hamarosan kigördülhet a műhelyből az a 18 méter hosszú csuklós hidrogénbusz, ami jelentős részben szintén magyar találmány, és európai viszonylatban egyedülálló lesz – derül ki a tudósításból.

Cash/fotó: Benedek Bálint  

 

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

6 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

6 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago