Categories: Könyvelés

Hibás számla javítása

A taxis vállalkozók egy jelentős része még mindig a kézi számlázást választja a telefonnal, tablettel kiállítható elektronikus számla helyett.

 

Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy az utas siet. Azért választotta a taxit. És ott akar kiszállni, ahol a taxi persze feltartja a forgalmat, vagy tilosban áll. Na ilyen körülmények közözött, az utas sürgetése és a többi autós türelmetlen dudálása mellett kellene pontosan, precízen kiállítani azt a számlát. Hát persze, hogy nem mindig sikerül.

Rontott számla esetén – ha azt még nem adtuk oda az utasnak – az eredeti példányt a tömbbe visszahelyzve, „rontott” vagy „storno” felirattal kell ellátni, és új számlát kiállítani.

A kézi számlákat négy napon belül fel kell tölteni az online számla rendszerbe. Itt szokott előfordulni a másik probléma, amennyiben a számla kiállítása tökéletes, de a feltöltésekor követtünk el valamilyen hibát. Például elírtuk a számlaszámot, a dátumot, vagy az összeget.

Ebben az esetben az onlineszamla.nav.gov.hu oldalon a számlára vonatkoztatva „technikai érvénytelenítést” kell alkalmazni. Fontos, hogy e mellett még egy nyilatkozatot is ki kell töltenünk, amiben részletezzük az érvénytelenítés okát. A technikai érvénytelenítés csak ebben az esetbe lesz teljes. Ezt követően természetesen újra, ezúttal jobban odafigyelve helyesen fel kell tölteni újra a számlát.

-oli-

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

6 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

6 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago