Categories: Hírek

Biztonsági kockázatot rejt a Yoke kormány

Egyszerűsége a hátránya

 

Kétségtelen, hogy a Tesla az új Model S és X megalkotásával a legfontosabb helyeken újította meg az autóit. Melyek a hajtásláncban és az utastérben keresendők – írja az e-cars.hu.

Utóbbi volt az, ami a Model S 2012-es bemutatkozása óta semmit nem változott, a típus külső facleliftje után sem. Most azonban számos újdonság és minőségbéli javulás fogadja a sofőrt, melyek közül a legszembetűnőbbek a horizontális tájolásúvá alakított központi kijelző és az új „Yoke” kormánykerék. A „Yoke” a 30-as és 40-es korosztálynak a Knight Rider sorozatból lehet ismerős. A megoldás lényege, hogy az eredendően kerek kormánykerék felső részét egyszerűen lecsapták a tervezők.

Az első képek láttán sokan azt hitték, Musk csak egy viccet űz az autó iránt érdeklődőkkel és csupán figyelemfelkeltés volt a célja. Ami valljuk be, sikerült. Azonban ahogy teltek a hónapok és egyre több autós újságíró kapta meg tesztelésre az új Model S-t, bizonyossá vált, hogy ez bizony nem csak egy vicc és ez a kormánykerék lesz az új S és X sajátja. Pedig a neve is azt sejtette, hogy egy vicc az egész. Hisz a Tesla egyszerűen csak a „Yoke” nevet adta az új kormánykeréknek, ami csak egy betűben tér el az angol „Joke” (vicc) szótól.

De miről is van szó pontosan. Miért ilyen megosztó az új „kormánykerék”? Először is, az összes bajuszkapcsoló és a menetválasztó kar is a kormányra került. A kormány megkapta a Model 3 és Y-ból már jól ismert megújult görgőket. És ezek mellé kerültek az érintőgombok, melyek segítségével már nem kell a bajuszkapolcsóval bajlódnunk.

Az biztos, hogy az új kormányt szokni kell. Ezúttal a Consumer Reports magazin újságírói tesztelhették egy egész hétig a Model S-t és a „Yoke” kormányt. Érzéseik vegyesek, de sajnos inkább tartják az új megoldást fárasztónak és túlbonyolítottnak. Ami ráadásul „kevés előnnyel jár” és „potenciális biztonsági buktatókat rejt.

 

A Yoke szükségességéről megkérdezték a Twitteren Elon Muskot is. Aki a tőle megszokott módon csak annyit mondott, hogy kerek kormánnyal egy újabb, unalmas megoldás született volna. Ráadásul a teljes önvezetés megvalósulásakor útban lenne a kormány felső része ami kitakarná a kijelzőt.

Cash/fotó: youtube.com

OldA

Recent Posts

Egy taxis leütött egy nőt Budapest belvárosában, garázdaság miatt indult büntetőeljárás

Az Instagramon terjed egy videó, amin az látható, amint egy taxisofőr súlyosan bántalmaz két nőt:…

55 perc ago

Így változnak jövőre az autópálya-matricák árai

Várhatóan idén is december 1-től lehet megvásárolni a jövő évre, vagyis 2026-ra érvényes autópálya-matricákat és…

1 nap ago

Szigorít az EuroNCAP: újra fontosak lehetnek a gombok az utastérben

Komoly hangsúlyt fektetnek a vezetéstámogató elektronikák helyes működésére. A modern autók egyre biztonságosabbak, egyre könnyebben…

2 nap ago

Meghosszabbították: még három hónapig igényelhetik a cégek a 4 milliós villanyautó-támogatást

Három hónappal tovább, 2026. február végéig meghosszabbítják a vállalati e-autó támogatás igénylési lehetőségét – közölte a…

3 nap ago

Változik a forgalmi rend a Hungária körút – Thököly út kereszteződésében

November 29-e szombattól forgalmirend-módosítás lép életbe a XIV. kerületben a Hungária körút – Thököly út…

4 nap ago

Új szabályok léptek hatályba a jogosítványoknál

Hatályba léptek az Európai Unió jogosítványokra, valamint a vezetéstől való eltiltásokra vonatkozó új, modernizált szabályai.…

5 nap ago