Categories: Hírek

Idén kétezer taxis balesetben hetvenen haltak meg

Az autómegosztóknak jobb a statisztikája

 

Az orosz belügyminisztérium nyilvánosságra hozta, hány ember halt meg taxisok hibájából az év eleje óta – írja az autonews.ru orosz autós szakportál.

Idén mintegy 2 ezer baleset történt Oroszországban a taxisok hibája miatt. Ezekben a balesetekben 69 ember halt meg, és 2,4 ezer közlekedő sérült meg. Erről a TASZSZ hírügynökség számolt be a Belügyminisztérium sajtóközpontjának válaszára hivatkozva.

„Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. január-júliusában 1,9 ezer baleset történt Oroszországban a taxisok hibája miatt, 2,4 ezer ember megsérült, 69-en meghaltak” – idézte a TASZSZ a belügyminisztérium közleményét.

A közlekedési szabályok megszegése miatt történt balesetek között az első helyen az elsőbbségadás szabályainak megsértése áll. Ezt követik a gyalogátkelőhelyeken történt gázolások, a közlekedési lámpák jelzéseinek figyelmen kívül hagyása, a sávváltás szabályainak megsértése, valamint a rosszul megválasztott követési távolság.

Az autómegosztó szolgáltatást igénybe vevők is számos balesetet okoztak, de jóval kevesebbet, mint a taxisok. Ebben a kategóriában az év eleje óta a közlekedési rendőrség 450 balesetet rögzített, melyeket az autót bérlő sofőrök történtek. Ezekben a balesetekben 34 ember halt meg és 589 sérült meg. Ezekben az esetekben a baleseti okok között első helyen a gyorshajtás áll – olvasható az Autószektor adaptációjában.

Cash/fotó:autonews.ru

OldB

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

12 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

12 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago