A Vasúttörténeti Park újabb rendezvénnyel várja a kisebb és nagyobb gyermekeket a hétvégén, ahol ragyogó időben jól érezheti magát az egész család. A változatos programok között mindenki találhat kedvére valót, feltéve, ha kilátogat.
Idén 15 éves a Vasúttörténeti Park kerti vasútja, a jubileumot pedig a Kerti Vasutak Fesztiválján ünnepelhetjük meg szeptember 11-én és 12-én. Az eseményen az osztrák és a német kiállítók mellett horvát és magyar kerti vasúti járműépítők dízel-, elektromos-, és gőzmozdonyainak kicsinyített másai vonulnak fel az apró sínpályán. A kismozdonyok mögé felülve a gyerekek és szüleik körbeutazhatják az alagúttal, tavacskával színesített kerti vasúti pályát – olvasható a Park weboldalán.
A kerti vasutak találkozója minden évben nagy sikert arat a látogatók körében, egyedi élmény a vidáman füstölő és fütyülő kismozdonyok mögött ülve körbeutazni a parkosított környezetben. A hétvégén a látogatók rendelkezésére állnak majd a Park interaktív szolgáltatásai is, így a fordítókorongozás, illetve utazhatnak a 1026-os gőzmozdonyon, a lóvasúton és a felújított Csajka sínautóval is, sőt, kipróbálhatják az erejüket a kézihajtányon, valamint a vasútmodell ház is nyitva lesz.
Az apró mozdonyok mellett felfújható aréna, kincskereső játék, arcfestés és csillámtetoválás várja a kicsiket és a nagyokat, mely programok ingyenesen vehetők igénybe.
Mindenkit szeretettel várnak szeptember 11-én szombaton és 12-én vasárnap 10-től 18 óráig. További információkat az eseményről ide kattintva kaphatnak.
Cash/fotó: Facebook
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…