Fedélzeti kamerák vették videóra azt a két sofőrt, akik Budapest XIII. kerületében a Váci úton, valamint a Dráva utcán közlekedve több szabályszegést is elkövettek – írja a police.hu.
Míg egyikőjük az előtte éppen elinduló autókat előzte meg záróvonalat átlépve, irányjelző használata nélkül az ellentétes forgalmi sávban, addig a másik autós az álló kocsisort kerülte ki szintén ugyanezen szabálysértések elkövetésével, majd próbált meg balra bekanyarodni.
A felvételeket azok készítői a Budapesti Autósok Közösségének küldték meg, amelyek alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága szabálysértési eljárást indított.
Az angyalföldi rendőrök az eljárás során azonosították a felvételeken látható szabálytalanul közlekedő 60, illetve 22 éves férfit, akik meghallgatásuk során a szabálysértések elkövetését elismerték.
A gépjárművezetők által elkövetett szabálysértések mindkét esetben pénzbírságot és büntetőpontot vonnak maguk után.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Autósok Közösségével együttműködve hivatalból eljárást indít minden olyan szabálytalanul közlekedő sofőrrel szemben, akiről felvétel készül – olvasható a rendőrség honlapján.
k.z.t./felvétel: police.hu
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…