Vácig üldözték a rendőrök azt a férfit, aki egy lopott BMW-vel igyekezett meglépni az egyenruhások elől. Annyi előnyre sikerült szert tennie, hogy a váci komplejárónál az autóból kiszállt és hagyta, hogy a gépkocsi a Dunába csússzon, ő pedig gyalog a helyszínről elmenekült.
Rétsági Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele ügyében folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Ennek során 2021. augusztus 29-én 12 óra után pár perccel bejelentést kaptak, miszerint elloptak egy BMW típusú személygépkocsi. Azonnal a nyomába eredtek s már Vácott jártak, amikor a gyanúsított a lopott sötét színű BMW-vel a Duna partra hajtott és ott a komplejárónál kiszállt az autóból és elfutott. A kocsi belegurult a folyóba és az addig sodorta, mígnem a medernél egy fa meg nem akasztotta. A kiérkező rendőrök hosszasan keresték a tolvajt, de nem találták. Az ügyről hétfőre ígértek bővebb tájékoztatást.
A folyóba elsüllyedt és megrekedt autót a Váci hivatásos tűzoltók valamint Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkatársai vontatták a partra és adták át a rendőrségnek.
A történetről egy szemtanú a Facebook oldalán így számolt be: a játszótéren voltunk, amikor arra lettem figyelmes, hogy mintegy repülőgép, olyan hangosan és gyorsan jött egy autó. Megjelent a Fekete utcában, majd lehajtott a partra – az autót hátrahagyva – a vezető kiugrott belőle és elszaladt. Nem sokkal később megérkeztek a rendőrök is.
A fényképfelvételt készítő személy szerint az autó a kompkikötő felől érkezett a kerékpárúton és a Vízimalom utcánál lehajtott a folyópartra, bele a Dunába, csak előtte a sofőr kiszállt és elfutott. Az autó pedig addig sodródott, amíg a fa meg nem akasztotta, ott fotózta le – mesélte el a Budapest Környéke munkatársának.
k.z.t./fotó: Bpk olvasója
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…
„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…
Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…