A Zsuzsi Erdei Vasút augusztus utolsó hétvégéjén is izgalmas programokkal várja mindazokat, akik a természet közelségére és tartalmas kikapcsolódásra vágynak. A tanévkezdés előtt kitűnő zöldprogram kicsiknek, nagyoknak.
Debrecen egyik legnépszerűbb családbarát attrakciója, az idén 139 éves Zsuzsi Erdei Vasút egész nyáron fáradhatatlanul szállította az utasokat, akiket hétről hétre izgalmas programokkal várt a hármashegyi pihenőerdőben. A nyár lassan véget ér, a Zsuzsi azonban továbbra sem pihen, augusztus utolsó hétvégéjén és szeptember folyamán is olyan programokkal kedveskedik utasainak, melyek garantáltan maradandó élmények lesznek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A soron következő hétvégén legnépszerűbb programjaikkal készülnek:
augusztus 28-án, szombaton újra zakatol a Mesevonat,
augusztus 29-én, vasárnap pedig a Madársuli érkezik ismét közkedvelt „tanítványaival”.
Pár hete hatalmas siker volt a népszerű mesék világát megidéző Mesevonat, ami szombaton újra mesés kalandokkal várja a családokat. Ezúttal is lesznek interaktív meseelőadások és izgalmas feladványokkal színesített erdei meseösvény, valamint gólyalábas produkció, hennafestés és alkotókuckó. A gyerekeket 9 óra 45 perckor, a kisvonat indulása előtt Szentgyörgyi Rozi és a Kuckósok rövid meglepetés-előadása várja a Ruyter utcai kiinduló állomáson. Az utazást követően, Hármashegyalján Kiss Gergely Máté, a Csokonai Színház színművésze gólyalábon köszönti a leszálló utasokat, akik a Természet Háza melletti pihenőhelyen A répa című interaktív meseelőadást nézhetik meg Szentgyörgyi Rozi és a Kuckósok előadásában. Ezúttal is jelen lesz Sőrés Rozka mesemondó és Réti Tibor előadóművész, akik izgalmas láncmesékkel és zenés meseelőadással szórakoztatják majd a közönséget. Az alkotókuckóban a gyerekek természetes anyagokból készíthetnek vidám alkotásokat, fakorongokból különböző erdei állatokat és famozdonyos nyakláncot, de lesz hennafestés is. Az erdei meseösvényen haladva, pedig titkos kódokat lehet majd megfejteni, amiért természetesen a jutalom sem marad majd el.
A Mesevonat augusztus 28-án, szombaton 10 órakor indul a Ruyter utcai kiinduló állomásról és 13 órakor indul vissza Hármashegyaljáról Debrecenbe.
Augusztus 29-én, vasárnap a Zsuzsi Erdei Vasút állandó vendége, a Madársuli érkezik újra Hármashegyaljára, akik ezúttal a Föld leggyorsabb madarairól tartanak interaktív előadást és bemutatót. Az érdekességeket természetesen igazi madarakkal demonstrálja majd Imre István madarász, a Madársuli alapítója, így jelen lesz Jenő, a vándorsólyom, akinek lehetőség lesz majd testközelből tanulmányozni minden porcikáját, hogy megtudjuk, hogyan válhatott faja a Föld leggyorsabb állatává, hogyan élik mindennapjaikat a vándorsólymok és lesznek az ember társai a solymászatban. Az interaktív bemutató után a szelfizés sem maradhat el a Madársuli többi növendékével, Törpivel, a kis kuvikkal és a beszélő papagájokkal, de most is lesz bátorságpróba, így a gyerekek saját maguk reptethetik majd meg a program főszereplőjét, Jenőt.
A programra 8:30-kor és 11:15-kor indulnak a járatok a Ruyter utcai kiinduló állomásról és 10.00, valamint 13.00 órakor indulnak vissza Hármashegyaljáról Debrecenbe – derül ki a programajánlóból.
Cash/fotó: Google
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…