Categories: Hírek

Kész, vége, lezárult az e-taxi pályázat

Szaporodnak az elektromos taxik országszerte

 

Sokan várták, sokan fanyalogtak és még többen – pénz hiányában – csak szemlélték a 2021-es elektromos taxikra kiírt pályázatot, ami kormányzati segítség nélkül valószínűleg érdektelenségbe fulladt volna. Ugyanis 12-15 millió forintja autóvásárlásra igen kevés taxisnak van. A több mint egy éve tartó járványidőszak sem segített az átlag vállalkozó  pénzügyi helyzetének stabilizálásában. A kormány optimista volt, és a tavalyi sikeren felbuzdulva 2021-ben is pályázatot írt ki, maximum 15 milliós vételárig, tisztán elektromos hajtású taxikra.

Tanulva a tavalyi évben előfordult problémákból, az idén szigorodtak a feltételek. A pályázónak előzetesen szerződést kellett kötni, és előleget is kellett fizetni, méghozzá kp.-ben.

2020-ban 300 autó lelt mindössze 48 óra alatt gazdára, 2021-ben kb. 60 nap alatt 444 új, tisztán elektromos taxira kötöttek szerződést. Sokan reménykednek abban, hogy 2022-ben megismétlődik a folyamat, meglátjuk. Talán a külső körülmények is kedvezőbben alakulnak, mert az elmúlt időszak kevesek számára engedte a hosszabb távra tervezés luxusát.

-kó

 

OldB

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

18 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

18 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago