Categories: Hírek

8601 gyorshajtót kaptak lencsevégre a rendőrök

Több mint hatezren figyelhetik a postájukat

 

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2021. augusztus 9-15. között Speed elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez csatlakozva a magyar rendőrség hazánk egész területén fokozott sebességellenőrzést végzett – írja a police.hu.

Ennek keretében kollégáink összesen 8601 esetben intézkedtek sebességtúllépés miatt. Ebből 2509 alkalommal meg is állították a szabályszegőket; 2427 fővel szemben bírságot szabtak ki, míg 82 sofőr ellen eljárást kezdeményeztek. A többi 6092 esetben leállítás nélküli ellenőrzés történt, itt a gépkocsivezetők bírságukra postai úton számíthatnak.

Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy a jövőben is mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe se magukat, se a közlekedés többi résztvevőjét azzal, hogy a megengedett sebességnél gyorsabban vezetnek! – olvasható a rendőrség honlapján.

Pedig előre, megmondták, hogy mérni fognak. Mi is leírtuk. Egy kicsit matekozzunk, ez a gyengém: ha 6092 gyorshajtót elengedtek, azok minimum 30 ezres csekket kapnak, az alaphangon 182 millió 760 ezer forint. (Ez 1 millió 88 ezer forintos órabér). Ha a gyakorlatot vesszük figyelembe, akkor 200 milliót is meghaladja, hiszen biztosan voltak, akik nagyobb mértékben lépték túl a sebességet, ők magasabb összegről kapnak értesítést.

Büntetőpontokban mérve alapeset a 3, így abból is 18.276 összegyűlt, ami 1015 jogosítvány azonnali bevonásához elegendő. Szerencsére ezt nem így mérik, de mindezekbe bele sem számítottuk azokat, akiket megállítottak. Ők sem konyakos meggyet kaptak távozóban. Szóval nem olcsó mulatság a gyorshajtás, ami ettől durvább, ebbe bele is lehet halni…

k.z.t./fotó: police.hu 

OldA

Recent Posts

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

1 óra ago

Bezuhant a legkedveltebb használt elektromos autó ára: ennyiért lehet most Tesla Model 3-at venni

Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…

2 óra ago

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

1 nap ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

1 nap ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

2 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

2 nap ago