Categories: Hírek

Taxis üldözés a Váci úton

A sávelhúzást nem észlelte, ütköztek mögötte

 

A metró felújítása miatt jelentős forgalmi rend változások történtek az elmúlt hetekben a Budapest XIII. kerület Váci úton és a Dráva utcai kereszteződés környékén. Hétfő este ebből a megváltozott helyzetből alakult ki félreértés, ütközés és autós hajsza.

Amit tudni lehet: 2021. augusztus 2-án, hétfőn késő este a Budapest XIII. kerületben a Váci úton a belváros felé közlekedett egy Toyota Corolla. Egy fiatal pár ült benne, a mellette levő sávban pedig egy fővárosi taxi. A Dráva utcánál a Toyota sofőrje nem vette észre a sávelhúzást, így áttért a taxis sávjába, aki a baleset elkerülése érdekében a szemközti sávba húzódott. Mivel azonban onnan is jöttek az autók, a taxis visszarántotta a kormányt és fékezett, így a mögötte haladó Volkswagen Passat belecsapódott.

A Toyota eközben simán haladt tovább, a benne ülők nem is észleltek ebből semmit. A két érintett, balesetet szenvedett sofőr a taxival üldözőbe vette a Toyotát, amit a Balzac utcánál utolértek és leszorítottak.

A balesetet előidéző sofőr nem értette miért állították meg, már attól tartott valamilyen erőszakos bűncselekmény áldozatává válnak. Kissé meglepetten hallgatta, mit is okozott figyelmetlenségével, néhány perccel korábban.

Miután tisztázták a történteket, rendőrt hívtak. A járőrök látva, hogy személyi serülés nem, „csak” kisebb anyagi kár történt, a Toyota Corolla vezetőjét 10 ezer forintra helyszíni bírságolták és 6 büntető ponttal sújtották. A Volkswagen Passat vezetőjét pedig a követési távolság be nem tartásáért, szintén 10 ezer forintra büntették – számol be a történtekről a baleset-info.hu hírei között.

k.z.t./fotó: baleset-info.hu

 

OldA

Recent Posts

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

16 óra ago

Nem röhög! „Év végéig az amerikai lakosság felének elérhető lesz a Robotaxi”

Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik Elon Musk…

16 óra ago

Fókuszban a buszsávok

Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai. A Budapesti Közlekedési…

2 nap ago

Budapest és Miskolc után ma Debrecenben is elindult az Uber

Az alkalmazás immár három magyar városban elérhető Csütörtöktől az Uber alkalmazás már három városban -…

4 nap ago

Figyelmeztetett a rendőrség és a BKK, felfordul a közlekedés Budapesten

Közlekedési fennakadásokra figyelmeztetett a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban július 24. és 28. között, delegációk…

4 nap ago

Itt az év egyik legkockázatosabb időszaka az autósok számára

Megkezdődött az őzek üzekedése. A nyári esték békéjét könnyen megzavarhatja egy hirtelen az útra ugró…

5 nap ago