Ötven baba kék elektromos taxiflottával köszönt be New Yorkba a brooklyni Revel járműmegosztó, amely már elektromos bringáival és mopedjeivel eddig is jelen volt a kétkerekűek piacán. A félszázas járműparkot mihamarabb szeretnék ezerre fölfejleszteni, ehhez azonban még nincs meg az engedélyük.
Az amerikai metropolisz forgalmi képéhez évtizedek óta a sárga taxi látványa is hozzátartozott. Úgy tűnik ez a paletta is egyre színesedik, hiszen a Lyft pink-lilás színei már megtörték ezt a tradíciót.
A Revel nevű brooklyni cég nem fogható fel klasszikus taxis vagy járműmegosztó vállalkozásként. A városi elektromos mobilitási szolgáltatásra specializálódott vállalat három éve kezdett elektromos robogókat bérbe adni a New York-iaknak, felépítették elektromos bringáik megosztóhálózatát is. Jelenleg 3000 villanyrobogót és sok száz elektromos kerékpárt üzemeltetnek. Emellett megterveztek egy szolgáltatást, melyben sofőrös taxiszolgáltatást nyújtanának elektromos autókkal, de az autókhoz Superhub néven saját töltőhálózatot is kiépítenek, amelyet viszont más villanyautósok is igénybe vehetnek. Az első Superhub júnisuban nyílt meg Brooklynban, egész Amerika legnagyobb elektromos jármű-töltő komplexumaként.
Bill di Blasio polgármester el is rendelt egy plafonértéket a város bérjárműveire vonatkozóan, de a rendelet alól kivételt jelentettek az elektromos autók taxiengedélyei. Erre a lehetőségre csapott le a Revel.
A cég bejelentette, sikerült megegyezniük az érdekszövetséggel, így augusztus 2-án ötven babakék Tesla Model Y kezdhet taxizni New Yorkban, a későbbiekben pedig a TLC-vel félévente felülvizsgálják, van-e lehetőség flottabővítésre. A bővítéssel kapcsolatban a Revel tervei nagyszabásúnak mondhatók: a cég 1000 Tesla gyártási kvótáját kötötte le – olvasható a kiadott tájékoztatóban.
Cash/fotó: teslarati.com
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…