Categories: Hírek

Utasa keresi életmentő taxisát

Emberségből kiváló

 

Égen-földön keresi azt a taxist Akócs Zoltán, aki a hétvégén kórházba vitte, miután epilepsziás rohamot kapott és az utcán leintette. A sofőr mindvégig mellette volt, míg a kórházban a beteg össze nem esett – írja a Blikk.

 

Zoltán a hétvégén lett rosszul az otthonában. Tudta, hogy valószínűleg epilepsziás rohamot kapott, de úgy érezte, még beér a közelében lévő Bajcsy-Zsilinszky kórházba. Sajnos, nem így lett.

Már volt két agyvérzésem korábban, így tisztában voltam vele, hogy nem vehetem félvállról az ilyen és ehhez hasonló eseteket. Már az utcán sétáltam, amikor egyre rosszabbul lettem, erősödött a szédülés, járni is alig bírtam. Még annyi erőm volt, hogy leintsek egy éppen arra járó taxist, aki bevitt a kórházba. Nem voltam magamnál, ő mégsem használta ki a helyzetet. Megfogta a kezem, bekísért munkaidejében a kórházba, ahol aztán össze is estem. Végül a nővérek és az orvosok segítettek rajtam – mesélte lapunknak Zoltán.

Ahogy mondta: arra már nem volt sem ideje, sem pedig energiája, hogy megkérdezze a taxis nevét.

Szeretném megköszönni a segítségét, hiszen úgy érzem, neki köszönhető, hogy nem lett nagyobb tragédia. A mai világban sok a bizalmatlan ember, nem mindenki áll meg csak úgy az utcán, hogy segítsen az embereknek. Ha felismer, kérem, keressen meg, szívesen beszélgetnék vele – mondta a férfi.

Ismeretlenül is hála és köszönet annak a taxisnak, aki azokban a kiszolgáltatott pillanatokban emberségből kiválóra vizsgázott és tettével hozzájárult a taxisok jobb megítéléséhez! A bajban tudni meg valójában, ki, milyen EMBER!

k.z.t/fotó: Blikk

 

OldA

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

2 óra ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

1 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago