Categories: Hírek

Drága a benzin, de a taxisok nem kérik a fix tarifa emelését

Egyre drágább az üzemanyag, de a taxisok egyelőre nem az utasokon akarják behajtani a veszteségeiket. Szerdán bruttó két forinttal emelkedett a benzin ára, az egyre magasabb üzemanyagárak miatt pedig számítani lehet arra, hogy a drágulás egyre több szolgáltatás árában megjelenik.

 

A fővárosi taxik alapdíja most egységesen 700 forint, a percdíj 75 forint, a kilométerdíj pedig 300 forint. Időről időre felmerül, hogy változhatnak a fix taxis tarifák Budapesten, de ez most nincs napirenden – mondta lapunknak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Hozzátette: a turisták tömeges megjelenésére egyelőre csak várnak. Lassú élénkülést ugyan már érzékelnek, de a közel másfél év veszteségét nem azokon az utasokon szeretnék behajtani, akik ugyanolyan vesztesei voltak a pandémiának, mint a szolgáltatói szféra valamennyi ágazata.

Tehát egyelőre nem lesz áremelés, mert bíznak a budapesti turizmus élénkülésében. Pedig a koronavírus-járvány a taxis társaságokat is megviselte: a Főtaxi 2019-es 2,6 milliárd forintos forgalma 2020-ban 1,2 milliárd forintra esett vissza (53 százalékos esés). Ez 1,4 milliárd forintos csökkenés. Emlékezetes, hogy tavaly a január és a február még vírusmentes volt, valamint a nyáron is szépen pörgött a taxióra.

Mivel a Főtaxi a piac messze legnagyobb szereplője, ezért a beszámolója jól leképezi, hogy mi történt a taxis cégekkel. Összességében a 2019-es 318 millió forintos nyereség 218 millió forintos veszteségbe fordult 2020-ban. Ez félmilliárd forintos csökkenést jelent. A tetemes mínuszban szerepet játszik az, hogy a Főtaxi a ferihegyi repülőtér kizárólagos személyszállító partnere, a légi forgalom pedig jelentősen megcsappant tavaly március óta.

Forrás: Mfor.hu

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

1 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago