Categories: Hírek

Kerozin helyett használt sütőolaj

90 százalékkal csökkenthető a CO2 kibocsátás

 

 

Idősebb kollégák még emlékeznek rá, a használt sütőolajat például akár a 123-as Mercibe is töltötték a magyar taxisok, még a rendszerváltás környékén. Onnan lehetett tudni ki honnan veszi a hajtóanyagot, hogy milyen szagot érzett a mögötte haladó. Palacsinta, lángos, vagy sülthús. Meg még ki tudja hány ötlet volt az olcsóbb hajtásra. Minden esetre azok a dízelek még jól mentek vele. Az újabbaknál már erről nem lehet szó. És most, íme a hír közel 30 évvel az ötletes taxisok után sikerült a csövön a lyukat felfedezni. Vagyis, hogy nem ördögtől való a gondolat, miszerint a használt sütőolaj megfelelő kezelés után, előírt arányban keverve, kiválthatja a repülőgépek esetében a kerozin egy részét. Ezzel akár 90 százalékkal csökkenthető a CO2 kibocsátás. 

Az Airbus helikopteres részlege a jelentősebb cégcsoportok bevonásával szeretné széles körben is elterjeszteni a fenntartható üzemanyagok használatát.

A SAF User Group névre keresztelt program célja, hogy elősegítse a bioüzemanyagok használatának bevezetését, ezzel is mérsékelve a helikopteres repülések környezetre gyakorolt hatását.

A gyártó a csoport közreműködésével szeretné feltérképezni és leküzdeni a fennmaradt akadályokat annak érdekében, hogy tisztán fenntartható forrásból származó üzemanyaggal is repülhessenek a helikopterek.

Az Airbus az egész iparágból vár résztvevőket, így nemcsak az üzemeltetők és a különféle (hajtóműveket, üzemanyag-rendszereket) beszállító cégek, hanem a tüzelőanyagot biztosító vállalatok és a földi kiszolgálást végző szervezetek is csatlakozhatnak a projekthez.

Az Airbus amellett, hogy mára már mindegyik helikoptere használhat bioüzemanyagot, miközben ugyanazokat a teljesítményadatokat és repülésbiztonsági szintet garantálják, mint a hagyományos kerozinnal repülő társaik, az üzemeltetés más területein is innovatív megoldásokkal igyekszik visszaszorítani az üzemanyag fogyasztást és így a CO2 kibocsátást.

Az ADAC egyik helikoptere már be is kapcsolódott a tesztekbe Az ADAC Luftrettung D-HYAJ lajstromjelű Airbus H145-öse lett a világ első mentőhelikoptere, amely fenntartható üzemanyagot használt repülése során.

A müncheni Harlaching Clinic bázison végrehajtott teszt során a Safran Arriel 2E hajtóműveket második generációs bioüzemanyag hajtotta meg. Ezzel akár 90%-kal is csökkenthető a szén-dioxid kibocsátás a hagyományos kerozinhoz képest, ráadásul a Total Energies ezt kizárólag használt sütőolajból állítja elő, így az étkezési célú mezőgazdasági területektől sem vesz el helyet.

A mostani teszteken 40%-os arányban keverték a bioüzemanyagot a hagyományos, JET-A1 kerozinnal. Az ADAC flottája már így is 33 százalékkal csökkentheti CO2 kibocsátását, ami az évi 50 ezer bevetés alatt teljesített 3,3 millió repült kilométerre vetítve 6000 tonnával kevesebb szén-dioxid emisszióját jelenti.

A helikopter-hajtóműveket gyártó Safrannal együttműködve a német légimentők közös projektet is indítottak a bioüzemanyagok hatásainak vizsgálatára egy H145-ös bevonásával. A kölni bázison legkorábban 2021 nyarán indulhatnak el a valós körülmények közötti tesztelések – derül ki a közzétett jelentésből.

Cash/fotó: Airbus

OldA

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

17 óra ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

2 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

3 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

4 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

5 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago