Categories: Hírek

Chiphiány miatt 33 ezer Skoda áll raktáron

Korlátozzák a termelést

 

Alkatrészhiány miatt korlátozni kényszerül termelését a következő időszakban a legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto – közölte Martina Gillichová, a Skoda szóvivője Mladá Boleslavban.

Gillichová megerősítette, az alkatrészek közül elsősorban a chipek hiányoznak, ezért jelenleg hetente mintegy ötezer személygépkocsit nem tudnak befejezni. Szerinte a chiphiány minden modellt érint.  „Azzal számolunk, hogy a következő egy-két héten olyan akut lesz a chiphiány, hogy már nem tudjuk tartani a termelést” – jelentette ki Gillichová.

„Mladá Boleslavban és Vrchlabíban korlátozzuk a termelést, de Kvasinyban teljesen leállítjuk” – tette hozzá a szóvivő.

A közlést a cég szakszervezetei is megerősítették. A termelés korlátozása, illetve teljes leállás esetén az alkalmazottak bérük 85 százalékát fogják kapni – közölte Jaroslav Povsík szakszervezeti vezető.

 

Michael Oeljeklaus termelési igazgató az iHned gazdasági hírportálnak elmondta, hogy a hiányzó alkatrészek, elsősorban chipek miatt jelenleg már eddig is mintegy 33 ezer be nem fejezett autót tart raktáron a vállalat. A kocsik többsége a Mladá Boleslavhoz közeli Hradec Králové város repülőterén parkol – tudta meg az autoszektor.hu.

A Skoda hetente mintegy 21 ezer személygépkocsit gyárt Csehországban. Az igazgató úgy látja, hogy a chiphiány várhatóan az év végéig eltart – derül ki a tájékoztatóból.

Cash/fotó: Skoda.hu

 

OldA

Recent Posts

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

13 óra ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

13 óra ago

Eldőlhet, hogy ki korszerűsítheti a ferencvárosi Mester utcát

Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…

2 nap ago

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

3 nap ago

Nem röhög! „Év végéig az amerikai lakosság felének elérhető lesz a Robotaxi”

Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik Elon Musk…

3 nap ago

Fókuszban a buszsávok

Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai. A Budapesti Közlekedési…

3 nap ago