Categories: Hírek

Trükkös rendszám a román kamionon

Akár három évet is kaphat az okosságért

 

A Lenti Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgattak ki egy román férfit, aki kamionjával úgy érkezett a rédicsi határátkelőhöz 2021. június 12-én, hogy a forgalmi rendszáma leolvashatatlan állásban volt – írja a police.hu.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának munkatársai 2021. június 12-én délután a rédicsi határátkelőn ellenőriztek egy román honosságú járműszerelvényt és annak vezetőjét.

A jármű átvizsgálása során észlelték, hogy a nyerges vontatón lévő első hatósági jelzés a vezető fülkében elhelyezett pedállal, mechanikusan fordítható, így a forgalmi rendszám olvashatatlanná válhat. Ezt követően értesítették a Lenti Rendőrkapitányság rendőreit, akik intézkedtek a sofőrrel szemben.

Az egyenruhások a román férfit előállították, majd a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Büntető Törvénykönyv 347. paragrafusa szerint az egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény alapesetben is három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A kérdés pusztán annyi, az elkövető büntetett előéletű, avagy sem, illetve az átalakítás még minősítheti, súlyosbíthatja az esetet, akár öt évre – olvasható a magyar rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu

OldB

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

23 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

24 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago