Categories: Hírek

Hajós felvonulás a Dunakanyarban

Hagyományteremtő szezonnyitó

 

A Balaton szezonnyitó eseményén felbuzdulva, ezentúl hagyományteremtő szándékkal hajós felvonulással nyitják meg a nyári vízi évadot a Dunnakanyarban is. Szombaton több tucat kisebb és nagyobb motoros csónak, kishajó vett részt a felvonuláson – adta hírül az MTI.

Szob, 2021. június 12.
A Mahart, az Aktív Dunakanyar és a Dunakanyari Védegylet Alapítvány hagyományteremtõ hajós felvonulása a Duna Szob és Verõce közötti szakaszán 2021. június 12-én.
MTI/Mónus Márton
MTI/Mónus Márton

A Mahart dunakanyari hajójárataira tavaly 120 ezer ember váltott jegyet. Idén öt körjárattal és meghosszabbított menetrenddel várják az érdeklődőket. Mint ismeretes idén a fővárosban csak úgy tudott a dunai városnéző hajókázás megvalósulni, hogy annak többszáz-milliós fedezetét nem a főváros, hanem a kormány vállalta magára és a Dunakanyarban is sűrítették a járatokat.

MTI/Mónus Márton

A Mahart nemcsak a budapesti hajózást mentette meg, de olyan akciói is vannak, mint például az egészségügyi dolgozókat célzó kedvezményes járatok.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, abban bíznak, hogy a Dunakanyar legalább olyan népszerű turisztikai célponttá válik, mint a Balaton.

MTI/Mónus Márton

Hozzátette, céljuk az, hogy megmutassák a körjáratokkal a Dunakanyarban található 72 település szépségét – olvasható a tudósításban.

Forrás: MTI

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

23 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

23 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago