Meghosszabbították az Aquincumi híd vizsgálatáról szóló kérdőív kitöltési határidejét, amelyet így a hét végéig lehet még kitölteni. A tervezett hídról májusban indult társadalmi párbeszéd egy kérdőív formájában, melyben az érintettek elmondhatják a véleményüket a projektről.
Bár az Aquincumi híd megépítése régóta szerepel Budapest terveiben, nem gondolják, hogy egy terv, csak azért mert régi, feltétlenül jó is. Ezért elsőként leporolják a régi terveket és megvizsgálják, hogy a 40-50 éve elképzelt megoldások ma is érvényesek-e.
Fontos, hogy minél több érintett töltse ki a kérdőívet, hiszen annak eredményét megkapják a vizsgálatok végző tervezők is, így a visszajelzéseket már a munka legelejétől figyelembe tudják venni.
Minden nagyberuházás jár olykor konfliktusokkal. Csak akkor van esély mindenki számára elfogadható kompromisszumokat találni, ha már a legelején, a célok megfogalmazásakor is nyitottak vagyunk az emberek véleményére.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) decemberben írt ki pályázatot az Aquincumi híd és kapcsolódó úthálózatának előzetes terveire, aminek az eredményét áprilisban közölték. A társadalmi párbeszéd ezt követően, májusban indulhatott el.
A 700 méter fesztávolságúra tervezett Aquincumi híd az újpesti vasúti összekötő hídtól északra helyezkedne el és egy további 4,6 km hosszú útszakasz megépítésével kötné össze a 10-es főutat (Bécsi út) az M3-as bevezetővel – derül ki a főpolgármester-helyettes közösségi oldalán írt bejegyzéséből.
Cash/fotó: BKK
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…