Categories: Hírek

Fővárosi mezítlábas taxis bukott le Lukácsházán

Migránsokat fuvarozott Vas megyében

 

A fővárosi taxisok számára kötelezően előírt sárga szín előnyt és hátrányt is jelent. A nagyobb forgalomban könnyebben észrevehető a szolgáltató és akár leinthető, míg Vas megyében a rendőrök érdeklődését is felkelti a rikító színű fővárosi fuvarozó a határ közelében.

Még zajlott 2021. június 1-én a nagy torlódást okozó, padkán elakadt kamion mentése a Vas megyei Gyöngyösfaluban, amikor a szomszédos Lukácsházán a rendőrök megállítottak egy sárga taxit. A jármű utasokat szállított, akik a nyugat.hu információi szerint hazánkban illegálisan tartózkodó menekültek voltak.

A jármű oldalán lévő felirat alapján a taxis szabadúszó, nem tartozik egyik fővárosi társasághoz sem.

Arról egyelőre nincs információ, hogy hány menekült utazott a Dacia típusú taxiban, mintahogyan arról sem, hogy a sofőr tisztában volt-e azzal, hogy kiket szállított. A rendőrség azt ígérte később ad tájékoztatást a részletekről.

Addig is annyit nem árt tudni, hogy a taxisofőröktől az igazságszolgáltatás elvárja azt a bizalmatlanságot, hogy a fővárosból a nyugati határra utazni szándékozóknál éljen a gyanúval, migránsokról lehet szó. Már számtalanszor leírtuk hasonló eseteknél, hogy a nyomozók meg fogják gyanúsítani a sofőrt és büntetőeljárást indítanak ellene. A vizsgálat során többszöri kihallgatásra kell számítani és roppant nehéz bizonyítani, hogy a taxis nem tudott utasai valós szándékairól. Arról nem is szólva, hogy a Büntető Törvénykönyv pontosan meghatározza az embercsempészet fogalmát és büntetési tételeit:

 

  1. § (1)* Aki államhatárnak más által a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez segítséget nyújt, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) *  A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az embercsempészést

  1. a) vagyoni haszonszerzés végett,
  2. b) államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, vagy
  3. c) az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény, illetve eszköz megsemmisítésével vagy megrongálásával

követik el.

(3) *  A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az embercsempészést

  1. a) a csempészett személy sanyargatásával,
  2. b) fegyveresen,
  3. c) felfegyverkezve,
  4. d) üzletszerűen vagy
  5. e) bűnszövetségben

követik el.

(4) *  A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha

  1. a) a (3) bekezdés a) pontja szerinti embercsempészést a b)-e) pontban meghatározott módon
  2. b) a (3) bekezdés b) pontja szerinti embercsempészést az a), illetve a c)-e) pontban meghatározott módon

követik el.

(5) *  A (3) vagy (4) bekezdésben meghatározott bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(6) *  Aki embercsempészésre irányuló előkészületet követ el, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Azért itt nem babra megy a játék. Már az embercsempészet előkészületéért is három évet lehet kapni. Ha valaki megvalósítja az embercsempészetet, azt alapesetben is egytől öt évig fenyegetik, ha ezért pénzt fogad el – és lássuk be, ingyen senkit nem furikáznak –, az már kettőtől nyolc évet, és ha ezt üzletszerűen, vagyis többször, rendszeresen pénzért teszi, vagy bűnszövetségben, tehát az embercsempészekkel összejátszva, azért már öttől tizenöt évet is kiszabhat a bíróság. Érdemes lenne ezt is megfontolni.

k.z.t./fotó: nyugat.hu

 

OldB

Recent Posts

Hová tűntek az autók kapaszkodói? Meglepő, mire valók valójában

Van egy apró alkatrész, amely évtizedek óta szinte észrevétlenül lapul az autók utasterében. Sokszor csak…

2 nap ago

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

3 nap ago

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

4 nap ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

5 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

6 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

1 hét ago