Categories: Hírek

Június 19-ig Szolnokon is tesztelhető az elektromos busz

Eddig 11-en pályáztak 18,4 milliárd támogatásra

 

Szolnok is csatlakozott a Zöld Busz demonstrációs mintaprojekthez, amelynek részeként ingyenesen lehet utazni egy környezetbarát elektromos autóbuszon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Steiner Attila elmondta: tavaly augusztusban indult el a kormányzati Zöld Busz Programot előkészítő, a közösségi elektromobilitás megismerését és népszerűsítését célzó demonstrációs mintaprojekt. A program során egy hónapra jelennek meg elektromos autóbuszok vidéki nagyvárosokban – tette hozzá.

Szolnokon 2021. június 19-ig megvalósuló programhoz a Kravtex Kft. és a SOR Libchavy spol. s.r.o konzorciuma biztosít egy cseh gyártmányú SOR NS 12 electric típusú szóló elektromos autóbuszt – közölte.

Hozzátette: a jármű utaskapacitása 103, amelyből 35 ülőhely, 67 állóhely. A mintaprojektben eddig tesztelt buszok közül ez tudja a legtöbb utast egyszerre szállítani. Akkumulátor kapacitása 242 kilowattóra, ez hozzávetőlegesen 200 kilométer megtételére teszi alkalmassá. Az autóbusz éjszakai töltését egy Efacec QC90B típusú 90 kilowatt teljesítményű töltő-berendezés végzi – sorolta.

Az államtitkár elmondta: a Zöld Busz Program célja, hogy a következő tíz évben minél több nagyvárosban elektromos hajtású és széndioxid-kibocsátás mentes buszok honosodjanak meg. Cél a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszállomány cseréje a hazai buszgyártás ösztönzésével, az üzemeltetett buszok átlagéletkorának, a buszos közlekedés károsanyag-kibocsátási értékeinek és fenntartási, üzemeltetési költségeinek csökkentésével, továbbá az utazási szolgáltatások minőségének javításával. Erre a következő tíz évben mintegy 36 milliárd forintot szán a magyar kormányzat – emelte ki Steiner Attila.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a nagy érdeklődés miatt a mintaprojekt költségvetését 800 millió forintról 1,2 milliárd forintra emelték. Így a kezdeti tervekhez képest – amely szerint nyolc város és egy régió csatlakozott volna a programhoz – még további városok számára is nyitva áll a lehetőség ezen buszok kipróbálására. Továbbá kiterjesztették 2022. március 31-ig a mintaprojekt időbeli hatályát – számolt be.

Kitért arra is, hogy május 31-én zárul a Zöld Busz Projektiroda első pályázati felhívása, amely során a buszok beszerzésére 80 százalékos támogatást, a szükséges infrastrukturális fejlesztésekre 60 százalékos támogatást nyújt a kormány. Az érintettek 11 pályázatot 18,37 milliárd forint értékben nyújtottak be. A megvalósuló beruházások összértéke – a pályázati támogatással az önerővel együtt – majdnem 25 milliárd forint – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Cash/fotó:Facebook

OldB

Recent Posts

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

14 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

14 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

2 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

4 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

4 nap ago

A kutyának sem kell a kínai autó

A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…

4 nap ago