Categories: Hírek

Tükörradiál a’la Hungary

Ez már a nyári szett?

 

Valóban szeszélyes áprilisunk volt, sőt még májusban is meggyűlt a bajunk Szervác, Pongrác, Bonifáccal, imitt-amott fagyott is, nehéz volt eldönteni, mikor cseréljünk gumiabroncsot a járművünkön, na de ennyire?

Mint a police.hu híreiből kiderül a rendőrök se értik a tréfát: a Martonvásári Rendőrőrs körzeti megbízottjai 2021. május 24-én 10 óra 41 perckor közlekedésrendészeti fokozott ellenőrzés keretében Ercsiben, a Dózsa György úton ellenőriztek egy gépkocsit és annak sofőrjét.

Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a járművön lévő bal és jobb első gumiabroncsok profilmélysége nem volt megfelelő, mivel azok annyira elhasználódtak, hogy a mintázat is alig volt kivehető rajtuk.

Az 51 éves helyi sofőrrel szemben a rendőrök közigazgatási eljárást kezdeményeztek, valamint a személygépkocsi forgalmi engedélyét a helyszínen elvették – olvasható a rendőrség honlapján.

Azért jobban belegondoltam, ilyen abroncsokkal ki mer egyáltalán az udvaron arrébb állni az autójával, nemhogy a közlekedésben részt venni? De aztán ettől is komolyabb kérdés merült fel: ez vajon még a téli vagy már a nyári szettje lehetett?

k.z.t./fotó: police.hu

OldA

Recent Posts

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

17 óra ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

2 nap ago

Dízelautója van? Készüljön fel, mert 2026-ban minden megváltozhat!

Európa gyors ütemben halad az elektromobilitás felé, és ennek az átállásnak az egyik legnagyobb vesztesei…

2 nap ago

Hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljáró felújításának második üteme – buszsávok segítik a közösségi közlekedést

Várhatóan október 31-én kezdődik a Flórián téri felüljáró déli hídjának műszaki átadás-átvétele, majd az ideiglenes…

3 nap ago

Új parkolási megoldások a főváros több kerületében – a Corvin-negyednél félórás várakozóhelyek és ételfutár-parkolók, Újpesten K+R hely létesült

Eddig kevésbé ismert, de annál hasznosabb újítás jelent meg a Corvin-negyedben és Újpesten: a BKK…

3 nap ago

Döntöttek, januártól itt is fizetős lesz a parkolás

Várhatóan már januártól még több helyszínen válik fizetőssé a parkolás Budapesten. A sok ingázóval indokolják…

3 nap ago