Categories: Hírek

Taxis droszton, megállókban már nem kell a maszk

A járműveken még kötelező!

 

A járműveken továbbra is kötelező elfedni a szájat és az orrot, a nyitott megállókban azonban már megszabadulhatunk a maszktól. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, azt először figyelmeztetik, majd 8000 forintos pótdíjjal sújtják, ha ez sem elég, leszállítják az utazási eszközről.

A járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk használata a szabadtéren lévő peronokon a MÁV és a MÁV-HÉV állomásain és megállóhelyein, valamint a Volánbusz állomásain és megállóiban – írja közleményében a MÁV.

A közösségi közlekedési járműveken, azaz a vonatokon, a HÉV-eken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot.

A maszkviseléssel kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok – a nyitott peronon várakozás kivételével – továbbra is érvényesek, azaz a hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles orvosi-, munkavédelmi-, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot viselni, olyan módon, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje, többek között a tömegközlekedési eszközön és minden olyan helyiségben, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak az utasok.

A közlekedési társaságok járatain is folyamatosan ellenőrzik az utasok maszkviselési kötelezettségének betartását.

A szabályszegő utast először figyelmeztetik, amennyiben a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból.

További ellenszegülés esetén pedig a vonatok személyzete rendőri segítséget is kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelenést tegyen. A MÁV-Volán-csoport vállalatai továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket – olvasható a közleményben.

A taxisok figyelmét itt hívnám fel korábban megjelent cikkünkre, amiben leírtuk, egy indulatos utas, szándékosan fertőzte meg a taxist – miután ő tudta, hogy koronavírusos –, mert elégedetlen volt az alig 3500 forintos viteldíjjal, rátüsszentett, beterítve a vírussal. Egyikükön sem volt maszk, a sofőrön védőszemüveg. A 61 esztendős taxis kórházba került, 3 héten belül meghalt, hátrahagyva három gyermekét és unokáit. A lazaság nem egyelő a felelőtlenséggel! A taxisok esetében is igaz a szlogen: mindenkit hazavárnak!

 k.z.t./fotó:MÁV-Start

 

OldA

Recent Posts

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

23 óra ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

2 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

3 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

4 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

5 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

6 nap ago