Categories: Hírek

2022-ben indulhat az űrturizmus

A 250 ezer dolláros jegyből már több mint 600 elkelt

 

 A Virgin Galactic újabb sikeres tesztet hajtott végre a VSS Unityvel. Ha a következő két teszt is problémamentesen zajlik, akkor 2022-ben akár el is indulhatnak a kereskedelmi repülések a világűr peremére – írja a raketa.hu.

Bár Richard Branson vállalata korábban már több (szám szerint öt) sikeres repülést is végrehajtott a saját tervezésű űrrepülőjével, a szombati volt az első alkalom, amikor a Unity az új-mexikói Spaceport Americából emelkedett a magasba, ahonnan a kereskedelmi járatok is indulni fognak. A mostani tesztre eredetileg tavaly decemberben került volna sor, de akkor a Unity a hordozórepülőről való lecsatlakozás után a biztonsági protokollnak megfelelően lekapcsolta a hajtóművet, így a pilóták kénytelenek voltak a világűr érintése nélkül visszatérni a földre.

Ahogy arról a BBC beszámolt, a szombati teszten ezzel szemben minden a terveknek megfelelően alakult: a WhiteKnightTwo hordozórepülő 13 kilométeres magasságig emelkedett az űrrepülővel, ahonnan az már a saját hajtóművével, a hangsebesség háromszorosával repülve érte el a világűr peremét, azaz a 89 kilométeres magasságot. A mostani tesztet két további fogja követni még az idén: az elsőn a cég négy alkalmazottja csatlakozik majd a két pilótához, ezután pedig maga Richard Branson is meglátogatja a világűr peremét. A Virgin Galactic tervei szerint ezek után, várhatóan jövőre indulhat meg a járataikra jegyet váltó űrturisták szállítása, igaz, a végső szót ebben az ügyben nem ők, hanem a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) fogja kimondani.

Űrrepülésre a Virgin Galactic oldalán bárki regisztrálhat, aki hajlandó kifizetni a 250 ezer dollárnál is többe kerülő jegy árát, de mivel a cég szerint eddig már több mint hatszázan váltották meg a jegyüket a járataikra, feltehetőleg több éves várólistával kell számolni. Akinek ennél is több pénze van, az a SpaceX-nél is érdeklődhet, akik ugyan egyelőre nem árulnak jegyeket, de a jelek szerint van az a pénz, amiért kibérelhető tőlük egy űrhajó a világűr meglátogatására.

Cash/fotó:spacenews.com

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

11 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

11 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago