Categories: Hírek

Tizenegymilliót érő bagóval bukott

6000 doboz zárjegy nélküli cigaretta

 

Ukrajnából még mindig megéri rengeteg zárjegy nélküli cigarettát Magyarországra csempészni, hiszen itt jó áron lehet eladni és megvenni is. Most a 21 éves ukrán-magyar állampolgár vesztett rajta – írja a police.hu.

A rendőrök és a vámosok nem csupán a határátkelőhelyen teljesítenek közösen szolgálatot, de rendszeresen akcióznak is együtt az úgynevezett mélységi területeken is. Ilyenkor fokozottan ellenőrzik a gyanús járműveket. Jó szemük alakult már ki arra, hogy a gyanús szállítmányokat és tulajdonosaikat ellenőrizzék. Ez történt a minap is.

A Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 2021. május 19-én Fehérgyarmat és Penyige közötti útszakaszon ellenőriztek egy személygépkocsit, és annak vezetőjét. Az egyenruhások a járműben 6000 doboz magyar adó- és zárjegy nélküli, feltehetően árucsempészetből származó cigarettát találtak, amelynek értéke meghaladja a tizenegymillió forintot. A 21 éves ukrán-magyar állampolgárságú férfival szemben az eljárást az illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatja – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu

 

OldB

Recent Posts

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

22 óra ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

4 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

4 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

5 nap ago