Categories: Hírek

Három marsjáró a Vörös Bolygón

90 napig tart az expedíció

 

A Csu Zsung marsjáró magyar idő szerint szombat éjszaka landolt a vörös bolygó felszínén, ahol három hónapig fogja tanulmányozni a marsi kőzeteket és a bolygó légkörét – közölte a kínai űrügynökség.

A Tienven-1 űreszköze még február elején, hetekkel az amerikai szonda előtt érte el a Marsot, azonban a Perseverance-szal ellentétben nem szállt le azonnal, hanem pályára állt a bolygó körül. A Tienven-1 által szállított leszállóegység három hónapnyi várakozás után magyar idő szerint május 15-én kezdte meg a landolási manővert, amit a kínai állami televízió nemzetközi kiadása szerint sikeresen végre is hajtott. Ezzel az Egyesült Államok és a Szovjetunió után Kína lett a harmadik olyan ország, amelynek sikerült űreszközzel leszállnia a Mars felszínén.

A Csu Zsung sikere azt is jelenti, hogy a történelem során először van egyszerre három aktív rover a Mars felszínén, hiszen a kínai marsjáró és a Perseverance mellett még mindig üzemel a NASA korábbi marsjárója, a Curiosity is, ami csaknem egy évtizede érkezett meg a bolygóra.

A kínai űrügynökség elég sokat titkolózott a küldetéssel kapcsolatban, sokáig a marsjáró nevét sem hozták nyilvánosságra, a landolás pontos időpontja pedig csak csütörtökön derült ki a Kínai Tudományos Akadémia egyik tagja által tartott előadáson. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a NASA-val ellentétben a kínai űrügynökség nem is közvetítette élőben a landolást, de a következő napokban várhatóan több fotóra is számíthatunk majd a Csu Zsungtól.

Maga a leszállás hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint a Perseverance esetében, habár kisebb különbségek azért voltak a manőver végrehajtásában. A leszállóegység a légkörbe belépve lézeres távolságmérővel és mikrohullámú érzékelővel mérte fel a helyzetét és sebességét, a felszínhez közeledve pedig az önvezető autókhoz hasonló technológiával, kamerákkal és LIDAR-okkal igyekezett elkerülni a lehetséges veszélyeket. Míg a Perseverance leszállóegysége a felszín felett lebegve eresztette le a marsjárót, addig a kínaiak egy rámpával szerelték fel a saját leszállóegységüket, így a felszínt elérve a 240 kilogrammos Csu Zsung egyszerűen kigördült a talajra.

A kínaiak célpontja az Utopia Planitia volt, amely a Mars legnagyobb, 3300 kilométer átmérőjű kráterében található síkság. A kilencven marsi napra tervezett küldetés keretében a marsjáró itt geológiai méréseket fog végezni, a marsi kőzeteket és a bolygó légkörét tanulmányozza, valamint azt is megpróbálja kideríteni, hogy található-e vízjég az Utopia Planitia felszíne alatt – olvasható az űrügynökség jelentésében.

 

Cash/fotó:msn.com

 

OldA

Recent Posts

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

7 óra ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

7 óra ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

1 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

1 nap ago

Eldőlhet, hogy ki korszerűsítheti a ferencvárosi Mester utcát

Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…

2 nap ago

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

3 nap ago