Categories: Hírek

Eltiltás alatt, jogosítvány nélkül okozott balesetet

Cserbenhagyta áldozatait

 

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság az ügyészségnek vádemelési javaslattal átadta azt az ügyet, amelyben január 17-én vezetői engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt közlekedő autós balesetet okozott Zámolyon, majd a sérülteket hátrahagyva távozott a helyszínről – olvasható a police.hu hírei között.

 

Segítségnyújtás elmulasztása bűntett és közúti baleset gondatlan okozásának vétsége elkövetésével gyanúsít a Székesfehérvári Rendőrkapitányság egy zámolyi férfit. A 26 éves járművezető 2021. január 17-én kora délután Zámolyon, a Kossuth Lajos utcában Gánt felől Székesfehérvár irányába közlekedett. Haladása során egy jobbra ívelő útkanyarulatból kihaladva elveszítette uralmát az autó felett, és átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből szabályosan közlekedő személygépkocsival. A zámolyi férfi a balesetet követően adatai hátrahagyása nélkül, gyalog eltávozott a helyszínről. A balesetben három ember megsérült.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság rendőrei haladéktalanul adatgyűjtésbe kezdtek az ismeretlen járművezető felkutatása érdekében, majd rövid időn belül azonosították és előállították a rendőrkapitányságra az okozót. Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi részben beismerő vallomást tett. Az eljárás során az is kiderült róla, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett, sőt, korábban őt a Székesfehérvári Rendőrkapitányság és a Székesfehérvári Járásbíróság is jogerősen eltiltotta a járművezetéstől.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban továbbította a Székesfehérvári Járási Ügyészségre – derül ki a rendőrségi hírekből.

k.z.t./fotó: police.hu

OldB

Recent Posts

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

13 óra ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

5 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

5 nap ago