Categories: Hírek

300 tranzakcióval 150 milliót próbáltak kicsalni

Okostelefont, okosórát, laptopot rendeltek

 

Külföldi csalókat lepleztek le a budapesti rendőrök. Az elkövetők egy online fizetési rendszer felhasználóinak adatait szerezték meg és használták fel. A több száz tranzakcióval akár százötven millió forintos kárt is okozhattak volna – adta hírül apolice.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói 2021 áprilisában azonosították és fogták el annak a bűnszervezetnek a tagjait, akik információs rendszer felhasználásával elkövetett csalásra szakosodtak, több millió forint kárt okozva ezzel a sértett pénzintézetnek.

Az elkövetők a jogosulatlanul megszerzett adatokat felhasználva két éjszaka, több mint 300 online tranzakciót indítottak nagy értékű okoseszközök megvásárlására. A megrendelt áruk közül csupán 11 eszközt fizettek ki, azonban így is több mint 4 millió forintos kárt okoztak.

A februárban elkövetett akcióban külföldi, hazánkban tanuló diákok és egy hacker vett részt. A rendőrség egyidőben hét helyen tartott házkutatást és elfogta a 19 éves kínai, 26 éves pakisztáni, 21 éves jordán és szintén 21 éves egyiptomi állampolgárságú férfiakat. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. Közülük kettőt letartóztatott a bíróság, két másik társuk szabadlábon védekezhet. A férfiak büntetlen előéletűek és jogszerűen tartózkodnak Magyarországon.

 

Ellenük különösen nagy kárt okozó információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett kísérlete miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság, melynek büntetési tétele öttől tíz évig tartó szabadságvesztés – olvasható a magyar rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu

OldA

Recent Posts

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

7 óra ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

2 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

4 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

4 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

4 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

5 nap ago