Categories: Hírek

Elkészült a 4-es szintű autonóm drón

Ipari, katonai és hírszerzői feladatokra is tökéletes

 

 

Az Exyn Technologies a világon elsőként érte el ezt a fejlettségi fokot automata repülő szerkezeteivel, amelyeket az ipari felhasználás mellett katonai, hírszerzési célokra is bevethetnek. Mint a szlogenjük is kifejezi: „No pilot, no GPS, no problem!”

Illusztráció

A héten az Exyn Technologies bejelenthette: autonóm működésre képes drónjaival sikerült elérni az eddigi legmagasabb minőségű önvezetési szintet. A cég által 4A képességűnek titulált rendszerhez már nem szükséges humán irányítás, ráadásul GPS-jelekre sem kell támaszkodni a repüléshez, mivel minden térbeli és térképészeti számítás a drónon belül történik – számol be az eseményről a bitport.hu a hírei között.

A gyártó az önvezető autók esetében gyakran emlegetett autonómiaskálát ültette át a drónok világába. A nullás szint a bármiféle önállóságra képtelen gépet jelöli, míg az egyelőre csak az álmokban létező végső, ötös kategória a minden körülmények között működőképes, saját döntéseket hozó szuperdrónt jelenti.

A harmadikról negyedik szintre lépés nagy ugrásnak tekinthető, mivel a korábbi rendszerben mindenképpen szükség volt egy emberi felügyelőre, aki meghatározta a repülés főbb pontjait, illetve szükség esetén beavatkozott a navigációba. Ennek megfelelően a gépeket nem lehetett olyan helyeken bevetni, ahol az összeköttetés az irányító és a drón között nem volt biztosítható (ilyenre példa mondjuk egy kiterjedt barlangrendszer, bánya).

Illusztráció

A telepített LIDAR (Light Detection and Ranging) szenzoroknak köszönhetően a drón lézernyalábok segítségével képes felderíteni a környezetét, és meghatározni azokat a tereket, ahol akadálymentesen mozoghat. Útja során pontos, nagy felbontású háromdimenziós térkép készül a bejárt területről. A felhasználás céljaihoz igazodva a gépre további érzékelők helyezhetők a bővebb adatgyűjtés érdekében (hőmérsékleti adatok, páratartalom, sugárzási szint, stb.).

Jelenleg a cég ügyfélkörébe többnyire bányatársaságok tartoznak. Utóbbiak az új fejlesztéstől azt remélhetik, hogy a munkatársak testi épségének veszélyeztetése nélkül lesznek képesek pontos információkhoz jutni a mélyen a földfelszín alatt elhelyezkedő, gyakran kiszámíthatatlan viszonyokkal fenyegető, eddig feltérképezetlen térségekről.

Illusztráció

Ugyanakkor a drónok a kormányzati oldal érdeklődését is felkeltették, mivel a rendszer kifejezetten alkalmasnak tűnik információszerzési, felderítési küldetésekre, ami mind a katonaságnál, mind a titkos szolgálatok munkájában hasznos lehet. Egy másik, békésebb felhasználási mód a természeti katasztrófák, nagyobb balesetek helyszínének feltérképezése, túlélők kutatása lehet.

A jelenleg nagyjából másodpercenként 2 méteres sebességgel haladni képes drónok továbbfejlesztési tervei között szerepel a csapatmunka integrálása. A 4B-nek nevezett autonómiaszint elérésekor az eszközök már rajokban is bevethetők lesznek, ahol az egységek egymással folyamatosan kommunikálva tudják a feladatot még hatékonyabban teljesíteni – olvasható a tudósításban.

Cash/fotó: Youtube

OldA

Recent Posts

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

17 óra ago

Bezuhant a legkedveltebb használt elektromos autó ára: ennyiért lehet most Tesla Model 3-at venni

Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…

18 óra ago

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

2 nap ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

2 nap ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

3 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

3 nap ago