Categories: FakanálHírek

Tisztelt Kollégák!

Kihasználva a szép tavaszi napokat, a kerti munkák mellett némi grillezést is elkövettem. Most erről írok néhány mondatot.

Tavasszal fontos a vitaminok fogyasztása, minden lehetséges módon, így a grillhúsok mellé bőven kínáltam a salátákat.

A savanyú káposzta a magas C vitamin tartalma miatt az alap. Készült egy egyszerű  vitaminbomba, friss zöldekből.

Hozzávalók: paprika, paradicsom, zöldhagyma, répa, retek, karalábé.

 

Az alapanyagok

Ezeket mind kockára vágom, egy tálban összeöntöm, és kap reá vagy két pohár kefirt, s némi sót. Ezt jól összedolgozva, fogyasztásig a hűtőben tartom.

Összerakom a salátát
Kész a vitaminsaláta

Készítettem még tzatzikit is, ehhez apróra vágtam,  szeleteltem egy kígyóuborkát, kinyomtam három nagyobb fokhagyma gerezdet, majd leöntöttem kefirrel és két kanál tejföllel. Ezt szintén jó elkevertem, majd hűtöttem.Használható hozzá görög joghurt is, ha az akad kézre, s ne feledjünk némi sót adni hozzá.

Vitaminok gazdagon

Nézzük most a húsokat.

Már előző napokban bepácoltam a kissé kivert tarja-szeleteket és a csirkeszárnyakat. A tarja kapott fokhagymát, mustárt, kevés rozmaringot, majd sóztam, borsoztam, s gyengén locsoltam extra szűz olíva olajjal, így pihent sütésig. A szárnyak kaptak csirke fűszert, sót, borsot és egy kevés szőlőmag olajat.

Tarja és a szárnyak

A lazacot halfűszerrel illettem, és fehér borssal, sóval, majd kapott szintén egy kis olívát.

Lazac zöldségekkel, almával

A sütés előtt jegyezném meg, hogy tekintettel a nem túl nagy társaságra, így most nem faszén-parázson grilleztem, hanem elektromos berendezést vettem igénybe. Így persze nem füstöltem, de a  sült ízek azért  megvoltak.

Tarja tálalva

Még egy apróság, a hal mellé pirult almakarika, paprika, paradicsom is. Ezt még lehet bővíteni akár padlizsánnal, vagy cukkinivel is, ki mit kedvel még.

Lazac tálalva

Grill ételeim igen gyorsan fogytak, nem dolgoztam hiába. Javaslok egy jó sütögetést baráti társaságban mindenkinek.

Jó étvágyat kívánva:

Jó étvágyat kívánok!

Soós István fakanalas, ex City22

 

 

 

 

 

 

 

OldB

Recent Posts

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

22 óra ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

22 óra ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

2 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

2 nap ago

Eldőlhet, hogy ki korszerűsítheti a ferencvárosi Mester utcát

Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…

3 nap ago

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

4 nap ago