Categories: Hírek

Kapás csak védettségi igazolvánnyal

Engedélyezett az éjszakai horgászat

 

 

Éjjel megjelent az a rendelet, amely lehetővé teszi az éjszakai horgászatot május 1-től Magyarországon. A jogszabályban foglaltak szerint az éjszakai horgászat lehetősége csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára nyílik meg – olvasható a Magyar Közlönyben.

Elöljáróban leszögezem, nem vagyok horgász. Engem nem az nyugtat meg, mintahogyan lázba sem hoz, hogy van kapás vagy sem. Ott ülök-e a botjaim között egy dobozos vagy több üveg sörrel és elmélkedem, meditálok, beetetek vagy technikázom, ahogy a profik. De ismerek nagyon sok taxist, akik élnek, halnak a horgászatért és arra is akadt már példa, hogy az általuk bográcsolt halászlevet tömtem az agyamba, igen intenzíven. Szóval egy laikus, egy igazi outsider vagyok, de olvasva a Magyar Közlönyben a rendeletet, az jutott eszembe: valaki már megint nem vette be a gyógyszerét vagy túl messzire gurultak azok a francos pirulák.

 

Százezrek várták már hónapok óta, hogy a kormány végre engedélyezze az éjszakai horgászatot. Ezért is váltott ki sokakból nagy lelkesedést, amikor a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) már szerda este közzétette honlapján a hírt. Tekintettel a kedvezően alakuló járványügyi adatokra, az átoltottság dinamikus növekményére, valamint a horgászok szabadidősporttal, rekreációval kapcsolatos jogos igényeire, az a döntés született, hogy a süllő és a balin fogási tilalmi idejének lejártát követően, 2021. május 1-től újra lehetségessé válik a több mint 700 ezer regisztrált horgász számára az éjszakai horgászat.

Az erről szóló rendelet, benne a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó, horgászatra vonatkozó speciális szabályokról, péntek éjjel meg is jelent a Magyar Közlönyben. Ebből kiderült: az éjszakai horgászat lehetősége kizárólag a védett személyekre vonatkozik. Definiálja is, hogy ki számít védett személynek: „Aki ezt a hatóság által kiállított védettségi igazolvány bemutatásával igazolni tudja, vagyis aki már felvette az oltást vagy átesett a koronavíruson és ezt a hatóság által kiállított hivatalos okmánnyal bizonyítja.”

A rendelet kiemeli, a koronavírus elleni védettség igazolása során az érintett a védettségi igazolványon feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatására külön is felhívható. A védettségi igazolvány meglétét ellenőrző szerv vagy személy jogosult az érintett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványán szereplő adatok megismerésére azzal, hogy az adatokat semmilyen módon nem rögzítheti, ha az ellenőrzött személy tevékenysége e rendeletnek és a horgászatra vonatkozó jogszabályoknak megfelel.

A rendelet egyben kimondja, hogy az a koronavírus ellen védett személy, aki rendelkezik Magyar Horgászkártyával, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben meghatározott kijárási tilalom időszakában jogosult a halgazdálkodási vízterület és haltermelési létesítmény területén, valamint azok partján tartózkodni horgászati tevékenység végezése céljából.

A horgász a halgazdálkodási vízterület és haltermelési létesítmény helyszínéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából a kijárási tilalom időszakában a lakóhelyét, a tartózkodási helyét vagy a szálláshelyét elhagyhatja.

Mindez igaz a védettségi igazolvánnyal rendelkező személy felügyelete alatt levő tizennyolcadik életévét be nem töltött személyre is.

A horgász a koronavírus elleni védettség igazolása mellett a jogosultságát az állami horgászjegy vagy a turista állami horgászjegy és a területi jegy együttes felmutatásával vagy a haltermelési létesítményben történő horgászat esetén az állami horgászjegy vagy a turista állami horgászjegy felmutatásával köteles igazolnia.

A rendelet értelmében a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület halgazdálkodásra jogosultja vagy halőrei és a haltermelési létesítmény üzemeltetője vagy vezetője, az üzemeltető vagy a vezető alkalmazottja köteles annak a személynek a halgazdálkodási vízterület és haltermelési létesítmény területén tartózkodását megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét és a horgászatra való jogosultságát nem igazolja, vagy nem végez horgászati tevékenységet.

Magyarország hivatalosan is elérte a 4 millió beoltottat péntek este, ezért szombattól életbe léphetnek az újabb könnyítések, amelyek többsége a védettségi igazolvánnyal rendelkező személyeknek szól.

Azért elképzelem a Nagy Hohoho horgász című egykori rajzfilmből, amikor a csali lebukik a halak közé és körbe adja a hírt, miszerint ez a botnál ülő rendelkezik védettségi igazolvánnyal, arra a horogra rá szabad akadni, a másikra nem. Majd a hajnali magányukban a csónakjukban vagy a stégről horgászók összegyűlve dajdajoznak, terjesztik a vírust. Őket pedig az vízről, vízből érkező békaemberek fogják éjfél után, de még öt óra előtt ellenőrizni a nádasban… Ez már esküszöm fáj!

Mondom, kérem, valaki adja már vissza azt a gyógyszeres dobozt az illetékesnek!

k.z.t./fotó: youtube.com

 

OldA

Recent Posts

Zúgnak a helikoptertaxik a Hungaroringre, 3,4 millió forint is lehet fejenként egy oda-vissza út

Hiába tiltakozott Karácsony Gergely tavaly hangosan a Forma-1 hétvégéjén jelentős számban közlekedő helikoptertaxik miatt, azok…

17 óra ago

Gyorshajtás: 25 járművet foglaltak le eddig Burgenlandban

Burgenlandban ismét lefoglalták egy gyorshajtó autóját, ezúttal Nickelsdorf/Miklóshalmanál. Ezzel az idén lefoglalt járművek száma tízre…

17 óra ago

Hetekig nehezebb lesz az élet az M0-son

Figyelmezteti a közlekedőket a Magyar Közút: heteken át tartó felújítás indul az M0-son, ezért a…

18 óra ago

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

2 nap ago

Bezuhant a legkedveltebb használt elektromos autó ára: ennyiért lehet most Tesla Model 3-at venni

Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…

2 nap ago

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

3 nap ago