Közel 14 ezer dolgozó tartott figyelmeztető sztrájkot Lipcsében és Zwickauban a keleti alacsonyabb bérek miatt, köztük a Volkswagen és a Porsche gyárainak alkalmazottai is. A dolgozók nyugat-németországi béreket szeretnének – írja az Automobilwoche.
Szászországban a járműipar mellett az elektronikában és a fémiparban dolgozók is figyelmeztető sztrájkot tartottak április utolsó hetén. A megmozdulások várhatóan folytatódni fognak, a dolgozók ugyanis béremelést követelnek, ugyanis az egykori Kelet-Németország területén még mindig alacsonyabbak a bérek nyugathoz képest.
A sztrájkban részt vettek a szászországi Porsche és Volkswagen üzemek Lipcsében és Zwickauban dolgozók is, valamint egyéb járműipari cégek, így például a SAS Automotive Systems alkalmazottai is. A mostani sztrájk már 24 órás volt, korábban rövidebb akciókra is sor került.
A figyelmeztető sztrájkok sora márciusban kezdődött, míg a mostani, április 28-i megmozdulás előtt egy nappal a lipcsei BMW dolgozói közül is ötezren szüneteltették a munkavégzést.
Az IG Metall konkrét követelései közé tartozik például a négyszázalékos béremelés – olvasható a tudósításban.
Cash/fotó: facebook
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…