Categories: Hírek

Taxira még most sem használható

Mától átjárhatók a Szép-kártya alszámlái

 

Az év végéig szabad az átjárás a Szép-kártya egyes alszámlái között, így mintegy egymillió munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért vasárnaptól, csak a taxisnak nem!

A 2020. április 22-től 2021. június 30-ig tartó több mint egy éves időszakban a kormány megfelezte a Szép-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32,5 százalék volt, azóta már csak 15 százalék. Amennyiben a kormány elfogadja az újabb javaslatot, akkor az adómérték nem változna július 1-jétől az év végéig. Az adókönnyítés fél évvel történő meghosszabbítása idén, az év elejétől számítva 41 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél. Míg az adó a felére csökkent, addig a kedvezményes adókulccsal adható összeg csaknem megduplázódott – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

A turizmusra költhető rekreációs keretösszeg 450 ezer forintról a koronavírus-válság időszakában (2021. június 30-ig) 800 ezer forintra nőtt, amelyből Szép-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható. A Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslata alapján ez az időszak is meghosszabbodna az év végéig.

A mai naptól hatályba lépő változás nagy könnyebbséget jelent a felhasználóknak, hiszen a Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható. A járványhelyzet alatt eddig nem használt szálláshely, vagy a szabadidő zsebből mától már lehet vendéglátásra is költeni.

A fokozatos újranyitás következő állomásánál, amint négymillióan lesznek beoltva, a védettségi igazolvánnyal számos turisztikai szolgáltatás válik elérhetővé, így a vendéglátás alszámlán összegyűlt összegből akár fürdő-, uszodabérlet is vásárolható, vagy a szállásdíj is kiegyenlíthető lesz.

A Szép-kártya zsebei közti átjárhatóság gyakorlatilag „kettő az egyben” intézkedés: nemcsak a mintegy egymillió foglalkoztatottat támogatja, hanem a turizmust is. A vendéglátással foglalkozó cégek forgalma például 2020 márciusa és 2021 februárja között – a pénztárgép adatok alapján – több mint 30 százalékkal csökkent.

Ez mind szép és üdvözlendő, a probléma csak az, hogy az uszodába járó, az étteremben ebédelő vagy éppen a szálláshelyére igyekvő taxira továbbra sem használhatja a kártyáját, pedig ebbe a szélesebb értelmezésbe már ez is beleférne, hiszen a taxi szorosan kapcsolódik az elérhető szolgáltatásokhoz. Jobb lenne a fuvarozónak és az utasnak, nyaralónak is. Kérték is az érdekképviseletek és a kamarák is, ám ez a kérésük sem teljesült.

Cash/fotó: turizmus.hu

OldA

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

5 óra ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

1 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago