Categories: Fakanál

Tisztelt Kollégák!

Két gyors és persze finom ételről írok néhány sort. Az egyik, mint előétel, ismét rák lészen, majd a másik egyszerű zöldbab főzelék, fasírttal. A közös csak annyi, hogy, míg a szezon tart és akad medvehagyma a kertben, hát kihasználom a konyhában is.

Kezdeném  az előételt.

Almakarikákat pirítok egy csipetnyi vajjal, és jó kanál mézzel pár percig, megszórva kevés őrölt fahéjjal. A megtisztított rákot olíva olajon pirítom vagy két-három percet,  fokhagymával, valamint apróra vágott petrezselyemmel és medvehagymával. Tálalom együtt, ropogós bagettel kínálva.

Rák előétel, ahogy én készítem

A főzelék gyorsan elkészül.

Főzöm a zöldbabot, egy kis fej hagymával gyenge rántást készítek, lehet sertés zsírral. Kevés piros paprikát szórok bele, de ez elhagyható, inkább a friss petrezselyem benne a lényeg.

A zöldbabot sóztam, kissé cukroztam, ízlés szerint, majd berántottam a rántásommal, amibe még belehabartam egy pohár tejfölt is. Ezt összeforralván, egy kóstolás után még elkevertem két kanálnyi ecettel, hogy kissé savanyítsam, de persze ez is ízlés dolga, ki hogy szereti.

Zöldbabfőzelék, fasírttal, tálalva

A fasírttal pedig úgy bántam, hogy a darált húsba került bacon kockákkal pirult hagyma, és egy kis apróra vágott gomba is. Bele az áztatott zsemle, vagy kenyér, egy nyers tojás, só, bors, piros paprika, és apróra vágott medvehagyma bőven. Masszánkat jól összegyúrjuk, kóstoljuk, s ha az ízek rendben levők, gombócokat formálunk, kis morzsával meghintjük, majdan olajban megsütjük ezeket. Klasszikus magyar étel, és bizony sokan szeretjük.

Nosza, jó étvágyat kívánok:

Soós István a fakanalas, ex City22

 

OldA

Share
Published by
OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

1 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago