Categories: Hírek

Baleseti gócpontot ellenőriztek Balatonbogláron

Drónt is bevetettek az akcióba

 

Látszólag egyszerű közúti kereszteződés, amely jól belátható, jól kitáblázott és az elsőbbségi viszonyok is egyértelműek. Vagy mégsem? Ki-ki döntse el, a police.hu oldalon megjelent álló és mozgóképek alapján.

A média által is felkapottak mostanság azok a rendőrségi tudósítások, amelyeket nem csak fotókkal illusztrálnak a rend őrei, hanem mozgóképet használnak fel az esemény bemutatására. Ezen belül is újfajta látásmódra nyújt lehetőséget, amikor a magasból, drón segítségével rögzítik a képeket. Természetesen ez a szempont kevésbé fontos, minthogy a szabálysértőt vagy bűnelkövetőt fentről könnyebb nyomon követni, mint a földről. Helikopter pedig egyrészt feltűnőbb, másrészt az üzemóraköltsége sem azonos egy drónéval.

 

 

A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2021. április 21-én Balatonbogláron ellenőrizték egy olyan kereszteződés forgalmát, ahol a közelmúltban több baleset is történt. Az akció célja a többi közlekedőt veszélybe sodró, elsőbbségi szabályokat figyelmen kívül hagyó autósok forgalomból történő kiszűrése volt. A rendőröknek az ellenőrzés egy órás időtartama alatt összesen hét esetben kellett intézkedni az elsőbbségi szabályok megszegése, illetve záróvonal átlépése miatt – olvasható a jelentésben.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket. Kérik a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!

k.z.t./fotó: police.hu

OldB

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

22 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago