Categories: Hírek

Nyolc civil gépkocsi, két járőrautó és egy drón

Két nap alatt 54 intézkedés

 

Összehangolt két napos akciót tartottak a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottai Kaposváron és vonzáskörzetében, ahol nyolc civil gépkocsit, két járőrautót és egy drónt is bevetettek. Összesen 54 szabálysértővel szemben intézkedtek a rendőrök – olvasható a police.hu hírei között.

Visszavonhatatlanul itt a tavasz: egyre több a drón a levegőben. Nem csoda, hiszen fentről sokkal jobban koordinálható a földi egységek mozgása és a szabálytalankodókat is könnyebb nyomon követni. Úgy tűnik erre a dunántúli zsaruk is rájöttek, mert szinte nincs olyan hét, amikor ne szerveznének plusz akciókat, amibe a civil jellegű autóikat éppúgy bevonják, mint a drónjukat.

Legutóbb a szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2021. április 15-én és 16-án Kaposvár és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték fokozottan. Az akció célja a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból történő kiszűrése volt. A rendőröknek többek között tilos jelzésen áthaladás, záróvonal átlépés, valamint vezetés közben kézben tartott mobiltelefonozás miatt összesen 54 esetben kellett intézkedniük. Az ellenőrzést nyolc civil gépkocsi, két járőrautó és egy drón segítette.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket. Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek – írja a magyar rendőrség honlapja.

k.z.t./fotó: police.hu

 

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

23 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago