Categories: Hírek

Hat napig leállt a Szuezi csatorna

15 hajó mentette a fennakadt Ever Givent

 

A Szuezi-csatorna déli részének kiszélesítését fontolgatja Egyiptom, ahol beszorult az Ever Given konténerszállító hajó, hat napig eltorlaszolva a forgalmas vízi utat – közölte a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnöke.

A Reuters hírügynökségnek adott interjújában Oszama Rabi elmondta: különleges daruk beszerzését is tervezik, amelyekkel 52 méteres magasságból is le tudják emelni egy hajó rakományát, így szükség esetén a 250 méter széles részt akár 400 méterre is kiszélesíthetik.

A 400 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given március 23-án erős szélben átlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon. Erről szinte minden hírügynökség beszámolt annak idején. A kiszabadított hajót az SCA vizsgálatának idejére egy tóra vontatták, amely a csatorna két szegmensét választja el. Rabi szerint a hajó adatrögzítőit eltávolították és átadták egy szakértői vizsgálóbizottságnak

A mentésről kiderült, éjjel-nappal dolgoztak a konténerhajó kiszabadításán, amihez 15 vontatóhajót vetettek be. „A csatorna hat napig zárva volt. Ez önmagában hatalmas kárt okozott” – hangoztatta.

Cash/fotó:iho.hu

OldA

Recent Posts

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

9 óra ago

Bezuhant a legkedveltebb használt elektromos autó ára: ennyiért lehet most Tesla Model 3-at venni

Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…

9 óra ago

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

1 nap ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

1 nap ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

2 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

2 nap ago