A közigazgatási bírság sem visszatartó
Naponta több gépjárműszállítmány akad fenn a rendőri ellenőrzéseken országszerte. Ezekből csak néhány kerül be a hírekbe, többnyire azok, amelyek valamiért extrémek. Úgy gondolhatnánk, hogy a Húsvét az az ünnep, amikor pihennek a karavánok, de mint tapasztalható volt, ez nem így van – derül ki a police.hu híreiből.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Hajdúnánási Autópálya Alosztály járőrei 2021. április 2-án és 4-én összesen három esetben intézkedtek túlsúlyos járműszerelvények vezetőivel szemben az M3-as autópályán. A Polgárnál és Hajdúnánásnál tetten ért sofőröket a rendőrök több százezer forint közigazgatási bírsággal sújtották, majd a jogsértés megszüntetéséig, illetve a bírság megfizetéséig visszatartották.
Az M0-ás Annahegyi pihenőnél intették le a rendőrök 2021. április 3-án délelőtt azt a román honosságú járművet, melynek sofőrje három gépkocsit szállított az utánfutón.
Ezen karavánokkal szemben a megengedett szállítási súly túllépése miatt intézkedtek a járőrök. Ránézésre nem is tűnnek ijesztőnek, ám egy közlekedési szituációban nem biztos, hogy a vontató jármű időben meg tudna állni és a rakománya is a helyén maradna – olvasható a rendőrség honlapján.
k.z.t./fotó: police.hu
Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…
Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…
Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…
Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…
Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…
A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…