Szétszórt autók az M7-en
Egy héten belül ez már a második tréleres baleset, amikor személyautókat szállító jármű szétszórja rakományát az M7-sen. A rendőrség folyamatosan szűri a horrorkaravánokat, de úgy tűnik, ki kell terjeszteniük kontrolljukat a nyergesvontatók vezetőinek pihenő idejének betartására és az áru rögzítésére is.
Még a tavasz is várat magára, a világjárvány miatti szigorítások is életben vannak, úgyhogy az M7 is elég jól járható. Ezúttal nem a hétvégi kocaautósok okoztak fennakadást a sztrádán, hanem éppen a profik. Egy személyautókat szállító nyergesvontató, ami Balatonendréd térségében – a 116 kilométerszelvénynél – szalagkorlátnak ütközött, majd felborult, szétterítve rakományát a sztráda határ felé tartó pályájának teljes szélességében.
A kamionban csak a sofőr ült, aki nem sérült meg a balesetben, és egyetlen más jármű sem rohant bele a hirtelen keletkezett úttorlaszba, köszönhetően az éjszakai órának. Nappal nemcsak hogy több részese lehetett volna az esetnek, hanem minden bizonnyal jóval többeknek okozott volna kimerítő várakozást. A műszaki mentés ugyanis több mint hat órán keresztül tartott.
A siófoki hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával és a Székesfehérvárról érkezett tűzoltódaru segítségével végezték a munkálatot: áramtalanították a járművet, megszüntették az üzemanyag-szivárgást, és az autómentőkkel közösen felszámolták a forgalmi akadályt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülést nem okozott a nem mindennapi baleset.
Cash/fotó: baleset-info.hu
Van egy apró alkatrész, amely évtizedek óta szinte észrevétlenül lapul az autók utasterében. Sokszor csak…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…