Categories: Hírek

Akár három évet is kaphat

Menet közben megütötte a taxist

A nyári éjszakán 2020. június 12-én 22 óra körüli időben taxival Bükkszentkeresztről Miskolcra vitette magát egy fiatalember. Haladtak az erdős részen, amikor az utas minden ok nélkül előbb szitkozódni kezdett majd megütötte a sofőrt. Az esetet vádemelési javaslattal lezárta a Miskolci Rendőrkapitányság.

Az éjszakai vidéki fuvarok mindig magukban rejtek némi veszélyességi faktort, így akin látszik, hogy problémás lehet, igyekeznek kiszűrni a taxisok. Az is igaz, a mai világban nem nagyon lehet válogatni, mert utas se nagyon akad.

Az ügyben szereplő 27 esztendős fiatalember 2020. június 12-én 22 óra körüli időben Miskolcon szállt be a kocsiba, majd közölte, Bükkszentkeresztre igyekezne. A sofőrnek nem tűnt „balhésnak” a fuvar, elindultak. Néhány percig nem is történt semmi különös, mígnem egyszer csak elkezdett káromkodni, szitkozódni a fiatalember, majd teljesen kiszámíthatatlanul behúzott a sofőrnek. A taxis nem számítva erre, erőteljeset kacsázott az úttesten, áttért a menetirány szerinti baloldalra, majd korrigálva azt, visszatért a helyes sávba. Még szerencse, hogy ilyenkor nem sűrű a forgalom, így elkerülte a balesetet.

Az agresszív utast, ahogy megérkeztek kirakta a kocsiból, majd elhajtott, nehogy újabb atrocitást kelljen elszenvednie. Majd értesítette a rendőrséget a történtekről.

Megtörtént a feljelentés, majd hosszú ideig úgy tűnt, nem lesz eredményes a nyomozás, mígnem csak sikerült azonosítani az elkövetőt, akit 2020. október 9-én a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény alapos gyanújával ki is hallgattak.

A Városi Rendőrkapitányság vizsgálói elkészítették a büntetőeljárás anyagait, melyet vádemelési javaslattal átadtak az ügyészségnek. Most már az ügyészségen múlik, hogy vádat emel-e az elkövető ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt. A Btk 232. § (1) Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy más hasonló módon más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Sok múlik az ügyészségen illetve azon, hogy a gyanúsított korábban volt-e büntetve, került-e összeütközésbe a törvénnyel. Mindezek befolyásolják, hogy a három évből mennyire szelídül a büntetése.

 k.z.t./fotó: police.hu

 

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

21 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago