Hibrid villamos a Szeged-Hódmezővásárhely vonalon
Elindul a második tram-train szerelvény Magyarországra, a 37 méter hosszú, dízel-villamos hibrid jármű várhatóan március 16-án érkezik meg a Szentesi Motorgarázsba – olvasható a MÁV Zrt. közleményében.
A kommunikációs igazgatóság tájékoztatása szerint kedden megkezdődött a második tram-train teherautóra rakodása a Stadler spanyolországi, valenciai gyárában. Az új jármű várhatóan jövő kedden érkezik meg a Szentesi Motorgarázsba, ahol a vasút-villamos leemelése és összeszerelése a tervek szerint még aznap megkezdődik. Az első prototípust január 20-án mutatták be a MÁV-START szentesi telephelyén.
A jármű futópróbája már csütörtökön a Szentes-Mindszent-Szentes útvonalon sikeresen lezajlott. Szerdán a hatósági nagyvasúti futópróbát végzik el Kecskemét-Kiskunfélegyháza-Szeged útvonalon, majd a hatósági járműszemle és próba következik Hódmezővásárhely új villamosvasúti vonalán. A próbák a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonalon, valamint a hódmezővásárhelyi és szegedi villamos vonalakon folytatódnak. Az első három tram-train szeptember végén állhat forgalomba Hódmezővásárhely és Szeged között. A megrendelés értéke 76,5 millió euró, mintegy 27,5 milliárd forint.
A 37 méter hosszú, 71 tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes. Szeged és Hódmezővásárhely villamos vonalán 50 km/órás maximális sebességgel haladhatnak, a két város közötti nyílt vonalon dízel meghajtással, 100 km/órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat. A komfortos, nagy részben alacsonypadlós és akadálymentes CityLink járművek a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkeznek majd.
Hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négykilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak – áll a közleményben.
Cash/fotó: MÁV-START
A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és…
Azok, akik katásként adóznak, rendkívül alacsony nyugdíjra, mindössze 50-60 ezer forintra számíthatnak. Erre jutottak a Bankmonitor…
Brüsszelben olyan új terv körvonalazódik, amely forgószélként söpörheti végig az európai autóipart. Az EU ugyanis…
Kétségtelenül a leggazdaságosabb adózási forma a kata – legalábbis annak a főfoglalkozású egyéni vállalkozónak, akit…
Idén már fizetős lesz a parkolás Budapest közterületein a két ünnep közötti munkanapokon, 2025. december…
Bár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén ünnepli alapításának 175. évfordulóját, egy évvel ezelőtt komoly…