Categories: Hírek

Roncsautóért 490 ezer forintnyi értékjegy

Romániában a járművek 80 százaléka több mint tízéves

A romániai közutakon közlekedő járművek 80 százaléka több mint tízéves, miközben a járműpark 10 százalékát sem éri el az 5 évesnél fiatalabbak aránya – derül ki a jogosítvány- és gépjármű-nyilvántartó hivatal (DRPCIV) statisztikáiból. Idehaza a gépjárműpark átlagéletkora 14,5 év. Nálunk roncsautó-csere program sincs.

A most nyilvánosságra hozott adatsorok szerint 2020 végén 9,22 millió járművet tartottak nyilván Romániában – ide tartoznak a személygépkocsik, kereskedelmi célra használt járművek, buszok és motorkerékpárok egyaránt. Ezek közül 7,27 millió életkora meghaladta már a 10 évet, miközben alig 916 ezerre rúg azok aránya, amelyek még nincsenek 5 évesek.

A legdrámaibb a helyzet a robogóknál, a 6700 bejegyzett moped közül 6300 (vagyis 94 százalék) idősebb 10 évesnél. A 155 ezer motorkerékpár közül eközben 124 ezer (80 százalék) gördült le több mint 10 éve a gyártósorokról. A román rendszámmal közlekedő több mint 7,2 millió személygépkocsi esetében nagyjából 6,2 milliót (86 százalék) tesz ki azok aránya, amelyek meghaladták a 8 évet, vagyis leadhatóak a roncsautó-program keretében. (Romániában évek óta fut a roncsautó-program, amelyben 6500 lejes értékjegy jár a használt autókért. Emellett 1700 lejes plusztámogatásban részesülnek azok, akik hibrid járműre cserélik le gépkocsijukat. A roncsautó plusz programban pedig 45 000 lejre (3 millió forint) jogosultak azok, akik elektromos autót kívánnak vásárolni, és az olyan hibrid meghajtású járművek beszerzését, amelyek kilométerenként 50 grammnál kevesebb széndioxidot bocsátanak ki, 20 000 lejjel támogatják.)

Nem sokkal fiatalabbak a romániai utakat járó buszok és mikrobuszok sem, 74 százalékuk, vagyis az 54 ezerből 40 ezer életkora haladta már meg a 10 évet. A teherautóknál még ennél is rosszabb arány, a 988 991 egységből 800 000, vagyis 82 százalék több mint egy évtizedes.

A 82 ezres traktorpark a legfiatalabb különben, amelyek esetében alig 54 százalékot tesz ki az „öregek” aránya. Ami a motor típusát illeti, a 8,69 millió motorral hajtott jármű közül 50,7 százalék dízel, 42,9 százalék benzinmeghajtású, és alig 0,56 százalék környezetkímélő (0,07 százalék elektromos, 0,49 százalék hibrid) – olvasható a kronikaonline.ro magyar nyelvű portál hírei között.

Még mielőtt megrémülnénk a román adatoktól, nem árt tudni, hogy hazánkban a személygépkocsik átlagéletkora 14,5 év. Vagyis lenne mit javítani ezen az arányon is. Nem mellesleg nálunk nincs roncsautó-program sem, pedig lehet, hogy az a 490 ezer forintnyi beváltható értékjegy lenne, akit ösztönözne, nem is szólva a további hibrid- illetve elektromosautó vásárlási kedvezményekről.

Cash/fotó: Google

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

2 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

2 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

3 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

5 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

7 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

7 nap ago