Több tízezer a műszakilag veszélyes gépjármű Romániában
Nincs olyan nap, hogy az autópályákon vagy a határátkelőhelyeken ne tartóztatnának fel túlsúlyos, túlméretes járműszerelvényeket a magyar hatóságok. Ezen kifogásolható közlekedők zöme Romániába tart, az a célállomás. A Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) és a közlekedési rendőrség által tavaly ellenőrzött gépjárművek közel fele súlyos, gyakran veszélyes műszaki hiányosságokkal küzdött.
A Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) közleménye szerint a 2020-as év folyamán összesen 64 096, műszaki szempontból „gyanús” járművet ellenőriztek. Ezek nyomán megállapították, hogy a vizsgált járművek 45,61 százaléka súlyos és/vagy veszélyes műszaki hiányosságokkal rendelkezik, és a közutakon való közlekedésre alkalmatlannak nyilvánították azokat.
A leggyakoribb problémák a jelző-világító berendezés (27,7%), a szennyező-, illetve károsanyag-kibocsájtás (21,1%), a tengelyek, felnik, gumik és a felfüggesztés (12,9%), valamint a szélvédő, illetve az oldalsó és hátsó ablakok (11,7%) kapcsán merültek fel. Az ellenőrzött járművek 3,92 százalékánál tapasztaltak problémát a fékrendszerrel kapcsolatban, míg az esetek 1,51 százalékánál a kormányzási rendszerrel volt probléma. A tavalyi év ellenőrzései folyamán összesen 3274 járművet nyilvánítottak közvetlen módon balesetveszélynek, a fékrendszer, a kormányzási rendszer vagy a tengelyek hibái miatt. Az elvégzett mérések eredményeként az is kiderült, hogy 2203 jármű szennyezőanyag-kibocsátása túllépte a maximálisan megengedett értéket – olvasható a kronikaonline.ro magyar nyelvű portálon közzé tett tudósításban.
Az ellenőrzött járművek körülbelül 2,5 százalékánál voltak problémák az időszakos műszaki ellenőrzéssel (ITP), azaz hamis, lejárt vagy törölt igazolással közlekedtek. A gépjármű-nyilvántartási hivatal és a közlekedési rendőrség által közösen végzett ellenőrzések nyomán 2020-ban összesen 20 391 esetben szabtak ki büntetést, 16 592 forgalmi engedélyt vontak vissza, 147 járművet vontattak el, és 269 műszaki igazolást töröltek. Kolozs megyében 2438 járművet ellenőriztek a tavalyi év folyamán, melyek közül 88 bizonyult közvetlenül balesetveszélyesnek. Az ellenőrzött gépjárművek 27,36 százaléka esetében tapasztaltak különféle műszaki hibákat, hiányosságokat, esetleg a jármű irataihoz kapcsolódó problémákat. Kolozs megyében a vizsgált járművek 5,50 százaléka nem felelt meg szennyezőanyag-kibocsátás tekintetében, 2,34 százaléknak járt le, volt hamis, vagy törölt az időszakos műszaki ellenőrzése, 0,7 százaléknak pedig az azonosítással akadtak problémái. A megyében összesen 436 esetben alkalmaztak bírságot, és 391 forgalmi engedély vontak vissza.
A forgalmi engedély bevonása esetén a jármű csak akkor kerülhet vissza a tulajdonoshoz, illetve forgalomba, hogyha sikeresen átmegy a gépjármű-nyilvántartási hivatal kirendeltségeinek műszaki ellenőrzésén. A hivatal hangsúlyozta, hogy a forgalomban végzett ellenőrzések eredményei nem tükrözik a romániai autópark általános állapotát, mert a gépjármű-nyilvántartási hivatal és a közlekedési rendőrség közös akciói azokra a járművekre koncentrálnak, tehát azokat állítják meg ellenőrzés céljából, amelyek műszakilag gyanúsak, szabályos közlekedésre alkalmatlanok – olvasható a kronikaonline.ro összeállításában.
Cash/fotó: police.hu/RAR
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…