Categories: Hírek

Az autót kézzel átfestették

Rendszámokkal trükkösködtek

 A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói két olyan ügyben is befejezték a vizsgálatot, amelynek gyanúsítottjai megváltoztatták autóik egyedi azonosítóit.

A rendőrök vádemelést javasolnak – számol be az eseményről a police.hu.

A helyi gépkocsizó járőrök 2021. január 9-én kora délután Kiskunhalas belterületén, a Haragos téren intézkedés alá vonták egy Volkswagen Passat személyautó sofőrjét. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a járműre egy másik kocsi forgalmi rendszáma van felszerelve. A sofőr elmondta, hogy az egyébként külföldről származó autón javításokat végzett, majd a munka befejezésekor ki akarta próbálni a kocsit, azonban azt még nem helyezték magyarországi forgalomba, így rendszámmal nem rendelkezett. A járművezető egyszerű megoldást választott: a saját Mercedeséről átszerelte a rendszámot a külföldi kocsira.

Másnap délután, szintén Kiskunhalason, a Hunyadi utcában egy gyanús, fehér színű Suzukit állítottak meg a járőrök. Az intézkedés közben gyorsan kiderült, hogy az autó eredetileg szürkéslila volt, és érvényes hatósági jelzéssel nem rendelkezett. A tulajdonosnak azonban volt egy fehér színű, ugyanilyen gyártmányú és típusú, működésképtelen, ám ennek ellenére érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező autója. Elszámoltatásakor a férfi elmondta: azt találta ki, hogy a nem működő jármű rendszámát felszereli a menetképes autóra, illetve használni fogja hozzá az érvényes, ám másik autóra szóló forgalmi engedélyt is. Annak érdekében, hogy a megtévesztés teljes legyen, a kocsit saját kezűleg festette át fehérre.

A járőrök mindkét ügyben feljelentést tettek a sofőrök ellen, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének gyanúja miatt, amiért a Büntető Törvénykönyv 347.§. 1./a. pontja alapján, akár három évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság. A gyanúsítottak kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek, a büntetőeljárás befejezését követően az ügyiratot a kapitányság vádemelési javaslattal átadja az ügyészségnek – olvasható a police.hu hírei között.

k.z.t./fotó: police.hu

OldA

Recent Posts

Itt vannak az első részletek a kormány autóvásárlási támogatásáról

Fontos részletek szivárogtak ki a várhatóan szeptemberben érkező, magánszemélyeknek szóló elektromosautó-vásárlást ösztönző állami támogatási program…

7 óra ago

Dupla biznisz: kábítószert adott el külföldi fesztiválozóknak egy taxis Budapesten

Elfogtak egy 38 éves taxist, aki külföldieknek adott el kábítószert – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon. Azt írták,…

2 nap ago

Rákattantak a robotaxira az utasok, lemondják az emberi sofőröket

Újabb amerikai városban terjeszkedik a Waymo robotaxi-szolgáltatása, ami még ritka, de elszántan akarják kipróbálni a…

2 nap ago

Közlekedés augusztus 20-án a fővárosban

Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt a fővárosban több belvárosi helyen kell…

3 nap ago

Prágába tart? Ezektől a fehér furgonoktól retteg most mindenki

Újfajta rendőri egységtől feszülnek be a rakoncátlan sofőrök. Nincs előle menekvés, sem kibúvó. Egy új…

3 nap ago

Elhúzódik a Flórián téri felüljáró felújítása, a vártnál rosszabb állapotban van a déli híd

A bontási munkák során feltárt problémák, valamint a déli híd vártnál is rosszabb műszaki állapota…

4 nap ago