Megkérik az árát
A negyedik generációs Suzuki Jimny sajátos életpályát futott be. Már több mint fél évszázada gurult le az első példány a gyártósorról. Legutóbb fiataloknak szánt buli-terepjáróként tűnt fel, majd idén, mint haszongépjármű köszönt be ismét.
A Suzuki 1970-ben dobta piacra a legkisebb terepjárók között hadrendbe állított Jimnyt. 1981-ben mutatkozott be a második generációs változat, és 1998-ban érkezett harmadik, míg a közelmúltban váltotta a negyedik generáció. A Jimnyről tudni kell, hogy igazi, kemény terepjáróképességekkel vértezte fel a gyár. Ami egy komoly terepjáróba kell, azt beleépítették. Így népszerűsége nem csak a fiatalok körében volt óriási, hanem az erdő, illetve terepjárók között is favorit volt.
A Jimny 2019 tavaszán bukkant fel Magyarországon, amikor a GL felszereltségi szintű, 5 fokozatú kéziváltós példányok 5,4 millió forintos bruttó alapáron kellették magukat. Sajnos csak rövid ideig, mert a Jimny hazai és egyben európai pályafutása már 2020-ban véget is ért, ugyanis a szigorodó európai károsanyag-kibocsátási normák keresztbe tettek az egyetlen 1,5 literes szívó benzinmotoros kivitelben gyártott típusnak.
Most azonban ismét kapható Magyarországon. Jimny. A divatos mini terepjáró kishaszonjárműként tért vissza a magyar Suzuki kereskedésekbe. A Japánban gyártott apróság kétüléses, raktér-elválasztó ráccsal, nettó 5,5 millió forintos kedvezményes áron lesz beszerezhető.
Az ötfokozatú kéziváltós, összkerekes, 100 lóerős 4 hengeres szívómotorral szerelt jármű bruttó ára 7 millió forint. A terepezőknek kiváló autó így ugyan csak két személyt tud hegyen-völgyön keresztülvinni, ám a fiatal bulizni vágyók szívét is megdobogtathatja megjelenésével.
Összehasonlításképp, a 130 lóerős 1,4 literes turbós benzinmotoros 48 V-os hibrid Suzuki Vitara, hazai ára 5,6-8 millió forint körül alakul. Ám terepjáró képességeik tulajdonságaik nem azonosak.
Mindenesetre a választék a Jimnyvel bővült.
Cash/fotó: Suzuki
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…