Categories: Hírek

Hidegben még kátyúzni se fognak

Ezer kilométernyi utat újítanak fel idén

Az elmúlt tíz évben mintegy hatezer kilométernyi országos közút újult meg, idén pedig ezer kilométernyi felújítása indulhat el, döntő többségében hazai, költségvetési forrásokból. Az elmúlt hetekben a hó eltakarítására és a síkosság-mentesítésre koncentráltak – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az elmúlt időszak rendkívül csapadékos, változékony és szélsőséges időjárása, a fagyási és olvadási ciklusok gyakori váltakozása miatt az országos közutakon is sok burkolathiba alakult ki. Ugyanezek a körülmények hátráltatták a javításokat, hiszen az elmúlt hetekben sokhelyütt a hó eltakarítására és síkosság-mentesítésre koncentrált a cég – olvasható a közleményben.

Fontosnak tartották megjegyezni: a téli hónapokban is tartósan száraz és nulla fok feletti időjárás szükséges bizonyos munkákhoz. A beavatkozások első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a fő-, végül a mellék- és bekötőutakon zajlanak, előzetes ütemtervek alapján.

A tartósabb „meleg aszfaltos” javítások és a teljes körű felújítási munkák a téli szezon után, várhatóan márciusban indulnak el. Közölték azt is, hogy idén a tervek szerint több mint 143 ezer tonna aszfalt felhasználásával végeznek lokális javításokat a Magyar Közút mérnökségei a 32 ezer kilométeres országos hálózat érintett részein.

A lokális és teljes körű felújítási munkák mellett a Magyar Falu Program keretein belül nagyfelületű javításokat is végez majd a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

 k.z.t./fotó: MTI

 

OldB

Recent Posts

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

23 óra ago

Bezuhant a legkedveltebb használt elektromos autó ára: ennyiért lehet most Tesla Model 3-at venni

Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…

23 óra ago

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

2 nap ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

2 nap ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

3 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

3 nap ago