Lemaradásban Európa
Két kontinensen már dolgoznak a 4. szintű önvezető taxik, míg az öreg kontinensen még a technológiai előírások sincsenek megfogalmazva. Úgy hírlik, januártól Európa – ezen belül – Németország egyes útjain megjelennek ezek a még sofőr felügyeletével haladó gépjárművek, ha a törvényhozás is úgy akarja.
A német kormány február tizedikén bemutatott törvénytervezete alapján az úgynevezett „4. szintű önvezetésre” képes járművek a jövő évtől kezdhetnek el közlekedni az utakon, de csak meghatározott körzetekben. A 4. szintű önvezetés definíciója: ha a jármű sofőrje nem is segít, vagy nem tud segíteni a rendkívüli közlekedési helyzetek megoldásában (például mert nem ül ott a kocsiban), a jármű akkor is képes legalább arra, hogy biztonsággal kiálljon a forgalomból. A világban jelenleg használt robotaxik ebbe a kategóriába tartoznak. (Az ötödik szint a teljes önvezetés, amikor a gépi irányítású jármű már valóban bármikor bárhová bárhonnan el tud jutni emberi beavatkozás nélkül.)
A német autógyártók üdvözlik az új technológiai utakra kerülését lehetővé tevő politikai szándékot, de azt szeretnék, ha a törvényalkotási folyamat felgyorsulna. Németországban nyáron két hónapra bezár a parlament, szeptemberben pedig választások lesznek. Ha tehát nem sikerül gyorsan – gyakorlatilag júniusig – valódi jogszabályt alkotni a tervezetből, az egész folyamat elcsúszhat akár a jövő év közepéig is.
A német gyártók számára azért is fontos, hogy mielőbb megszülessen ez a törvény – mert elképzelésük szerint –, a német jogszabály mintaként szolgálhatna a többi EU-tagállam számára hasonló törvények megalkotásához. A VDA nevű, német autógyártókat és autóipari beszállítókat tömörítő szervezet szerint az önvezető járművek európai környezetben való megjelenése kulcsfontosságú lenne az európai autóipar számára, hogy ne maradjon le a nemzetközi versenyben az amerikai, kínai konkurencia mögött – olvasható a raketa.hu portálon.
A német gyártók jelenleg nem is rendelkeznek sorozatgyártásra alkalmas, önvezető rendszerrel felszerelt járművekkel, de ennek jórészt az az oka, hogy a megfelelő jogszabályi környezet híján nincs meg, hogy konkrétan milyen kritériumok mentén kellene kifejleszteni a robotaxik, autonóm buszok, kisáruszállítók technológiáját.
Forrás: Automotive News
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…