Categories: HírekKiemelt

Utálatos dolgot készül betiltani Kína

Jövő júliustól nem helyezhető forgalomba olyan autó Kínában, amelynek alapvető fedélzeti funkciói csak érintőképernyőről vezérelhetők.

Az utóbbi évek egyik leghaszontalanabb, sőt, legveszélyesebb trendje a fizikai kezelőszervek érintőképernyővel történő kiváltása volt. A vezető figyelmét elterelő, az ösztönös, begyakorlott mozdulatokat menürendszerekben való böngészéssel felváltó, a kifinomult technológia miatt eleve meghibásodásra hajlamos megoldás ellen már sokan felszólaltak.

Több gyártó presztízskérdést csinált abból, hogy visszaforduljanak ebből a zsákutcából – a Volkswagen és a Hyundai ki is mondta, hogy hiba volt, a Mercedes-Benz csak visszarakta a nyomógombokat a kormányra, legutóbb a Volvo jelentette be, hogy az érintőképernyők mellé ismét fizikai kapcsolókat szerelt autóiba.

Kína persze ezt a problémát is erőből oldja meg, akárcsak a karosszéria síkjába süllyedő, balesetben macerásan (vagy sehogy nem) nyitható kilincsek kérdését: egyszerűen megtiltja az ilyen autók forgalmazását hazai piacán.

A 2027. július elsejétől hatályba lépő korlátozás értelmében csak olyan jármű forgalmazható Kínában, amelynek irányjelzője, ablakemelői, automata váltója, ablaktörlői, páramentesítője, vészhívórendszere, motorleállítója, valamint vezetőtámogató funkciói különálló fizikai kapcsolóval (gombbal, tárcsával, akármivel) kezelhetők.

A törvény azt is előírja, hogy ezek a gombok nem lehetnek kisebbek 1×1 centiméteresnél, helyzetükben rögzítettnek kell lenniük (ez fontos, hogy odapillantás nélkül is tudjuk őket kezelni), adjanak visszajelzést (hang / rezgés), és vészhelyzetben (pl. teljes rendszerleállás baleset után) is működőképesek maradjanak.

Forrás: vezess.hu Kép: Illusztráció AI

-ko

Recent Posts

Hová tűntek az autók kapaszkodói? Meglepő, mire valók valójában

Van egy apró alkatrész, amely évtizedek óta szinte észrevétlenül lapul az autók utasterében. Sokszor csak…

8 óra ago

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

1 nap ago

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

2 nap ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

3 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

4 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

5 nap ago