Categories: HírekKiemelt

Rossz hír az autósoknak, jócskán drágul a budapesti parkolás a jövő hét közepétől

Szerdától, július 1-jétől Budapest teljes területén eltűnnek a parkolóautomaták: a parkolási díjat ezután kizárólag mobilalkalmazáson keresztül lehet majd rendezni. A váltással egy időben 25 százalékkal drágul a parkolás is.

Július 1-jétől, vagyis a jövő hét közepétől Budapest teljes területén megszüntetik a parkolóautomatákat, a parkolási díjakat ezután kizárólag mobilalkalmazásokon keresztül lehet majd befizetni. A váltással egy időben 25 százalékkal drágul a parkolás.

A változás nem új keletű: az automaták leszereléséről és a díjemelésről a Fővárosi Közgyűlés már 2024-ben döntött, a végrehajtást azonban elhalasztották, mert a Budapesti Közlekedési Központ még fejlesztette a BudapestGO applikáció parkolásra alkalmas verzióját.

A 2024-es döntés az automaták leszerelése mellett a tarifák emeléséről is szólt: a 2022 őszén bevezetett díjak július 1-jétől 25 százalékkal nőnek.

Az új árak zónánként:

  • A zóna: 600 forint helyett 800 forint óránként, munkanapokon 8 és 22 óra között;
  • B zóna: 450 forint helyett 600 forint, este 8-ig;
  • C zóna: 300 forint helyett 400 forint;
  • D zóna: 200 forint helyett 300 forint – a C és D zónában egyaránt reggel 8 és délután 18 óra között.

A tervek szerint 25 százalékos kedvezmény járt volna a BudapestGO-n keresztül fizetőknek, valamint a BKK havi bérletet vásárlóknak, ezek a kedvezmények azonban az alkalmazás elkészültéig nem érvényesíthetők.

Forrás: index.hu Kép: illusztráció

-ko

Recent Posts

Közlekedés az augusztus 20-i nemzeti ünnep időszakában

Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok Budapesten. Már augusztus…

10 óra ago

Buszsáv segíti a közösségi közlekedést a Budaörsi úton – gyorsabban haladhatnak a buszok a BAH-csomópont felé augusztus 13-tól

Tovább folytatódik a Közösségi közlekedés gyorsítása Program Budapesten: ennek keretében új forgalmi rend segíti augusztus…

1 nap ago

Hiába a hatalmas kijelző és az önvezetés: ezt az extrát akarják igazán az új autók vásárlói

Első blikkre úgy tűnhet, az új autók vásárlóit már csak a hatalmas képernyők, a mesterséges…

2 nap ago

Vége a vezetés közbeni mobilozásnak?

A mesterséges intelligencia azonnal rád szól, ha elkalandozol a volán mögött! A statisztikák szerint a…

3 nap ago

Óvatosabbak lettek a taxisok – mutatjuk, mire számítanak a Sziget fesztivál ideje alatt

Inkább már elkerülik a taxisok azokat a helyzeteket, melyek a drog, vagy az alkohol hatása…

4 nap ago

Csökken a használt dízelautók iránt az érdeklődés Magyarországon

A magyarországi használtautó-piac keresleti és kínálati trendjeiről közölt érdekes adatokat a Használtautó.hu. A statisztikák szerint…

6 nap ago